HotDog és HotSpot egyben

Nyilvános internet 200 helyen

Túlnőtt már az internet azon, hogy csak a munkahelyen, otthon, közkönyvtárakban, esetleg internetkávézókban használjuk. Lehet az ember akár elfoglalt világutazó menedzser, aki minden szabad percét ki akarja használni (például a repülőtéri váróban), vagy lehet unatkozó életművész, aki egy étteremben ülve szeretne világot látni, mindinkább kéznél van a megoldás. A T-Com nyilvános internetelérést biztosító HotSpot szolgáltatása 2005 végére országosan 200 helyszínen lesz elérhető. Köztük a december elején kötött megállapodásnak köszönhetően a Kentucky Fried Chicken és a Pizza Hut éttermeiben is.

A T-Com december elején megállapodást írt alá a Kentucky Fried Chicken és a Pizza Hut étteremlánccal a T-Com HotSpot szolgáltatás biztosításáról. Az étteremlánc üzleteiben, azaz a korábbiak mellett újabb 15 helyszínen biztosít majd vezeték nélküli internetszolgáltatást a távközlési vállalat. A tervek szerint december közepétől az érdeklődők valamennyi helyen rákapcsolódhatnak a világhálóra, és ráadásul év végéig ezt ingyenesen tehetik meg. A Kentucky két éttermében (Bp. Erzsébet krt. 53., illetve Thököly út 6.) 2-2 multimédiás terminált is felszerel a T-Com, hogy azok ugyancsak élvezhessék a lehetőséget, akiknek nincs saját hordozható számítógépük. 2006-tól pedig a Pizza Hut és a Kentucky részére – a már most is megvásárolható és természetesen ezekben az éttermekben is használható kártyatípusok mellett – 20 perc internetezést biztosító kártyákat is forgalomba hoznak, amelyekhez a tervek szerint 100 forintért lehet majd hozzájutni. Sőt, ahogyan bármely más T-Com HotSpotban, a szolgáltatást igénybe vehetik a T-Com T-DSL díjcsomagokkal, T-Online vagy T-Mobile előfizetéssel rendelkezők is, valamint bankkártyás fizetéssel online szintén megvásárolható a hozzáférés.

A HotSpot működésének rejtelmeit Veress Sándor, a T-Com vezető termékmenedzsere ismertette. A nyilvános helyről történő internetezés infrastrukturális hátterét rendszerint egy WLAN (Wireless Local Area Network), azaz egy vezeték nélküli helyi hálózat adja. Ez lehet a hagyományos vezetékes hálózat vezeték nélküli kiterjesztése, és lehet önálló rádiós hálózat is. A lényeg, hogy így vagy úgy, de a lefedett nyilvános helyszíneken (éttermekben, szállodákban, konferenciatermekben, bevásárlóközpontokban, repülőtereken) a felhasználók számára kényelmes, nagy sebességű és biztonságos adatkapcsolat létrehozását teszi lehetővé.

Ennél a technológiánál gyakran felbukkan – a hangtechnikában használatos Hi-Fi analógiájára – a Wi-Fi rövidítés is. Bár gyakran a WLAN szinonimájaként használják, nem teljesen alaptalanul, ez mégsem egy hálózati megoldás, és nem is egy szabvány neve, hanem a Wireless Fidelity rövidítése, ami valójában tanúsítása annak, hogy az ilyen címkével ellátott termék megfelel bizonyos követelményeknek. Az elvárások alapját az IEEE 802.11 ajánlás képezi, de a tényleges képességek esetenként eltérhetnek vagy akár túl is mutathatnak azon.

A megoldás lényege a rádiós lefedés, ebből következően nincs szükség helyi kábelezésre. A szabványok szerinti maximális kisugárzott teljesítmény szabadtéren, kedvező időjárási feltételek mellett, nyílt rálátást biztosító esetben néhány száz méterig teszi lehetővé az adatkapcsolatot. Belső térben, irodában vagy lakásban ez a távolság értelemszerűen kisebb. A WLAN egyidejűleg többtucatnyi felhasználó csatlakozását biztosíthatja. Az elméleti maximális adatsebesség az IEEE802.11b ajánlás szerinti eszköznél 11 Mbps, az IEEE 802.11g szerinti eszköznél 54 Mbps. A felhasználó által ténylegesen tapasztalható maximális adatsebesség azonban ennél kevesebb, 5-6, illetve 22-24 Mbps. A nyilvános HotSpotok általában 1,5 Mbps letöltési sebességű aszimmetrikus internetelérést biztosítanak.

A szolgáltatás a helyi PC-ről, hordozható vagy kéziszámítógépről az arra telepített WLAN-kártyával vehető igénybe. A T-Com HotSpot-kártyán lévő időtartam az érvényességi időn belül tetszőleges alkalommal felhasználható a T-Com HotSpot és T-Mobile HotSpot szolgáltatás által lefedett területeken. A kártyát nem kell a számítógépbe helyezni, csak a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges felhasználói név és jelszó megjelenítésére szolgál. Jelenleg a T-Com félórás, 1, 5 és 24 órás HotSpot-kártyákat kínál.

Veress Sándor arról is beszámolt, hogy a Magyar Telekom-csoporthoz tartozó társaságok együttműködéséből milyen előnyök fakadnak a felhasználók számára. A T-DSL csomagok tartalmaznak havi 1 óra ingyenes HotSpot internetezési lehetőséget, az ezen felüli használat díja pedig utólagosan a havi telefonszámlán jelenik meg.

A T-Online interneteléréssel rendelkező előfizetők hozzáférésükhöz tartozó e-mail címük és jelszavuk megadása után bármikor igénybe vehetik a T-Com HotSpot vezeték nélküli internetszolgáltatását az érvényes tarifákkal (bruttó 15 Ft/perc).

A T-Mobile érvényes HotSpot-hozzáférési azonosítóval rendelkező előfizetőinek lehetőségük van a T-Com HotSpot szolgáltatást is igénybe venni a T-Mobile által rendelkezésükre bocsátott felhasználói név és jelszó használatával.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció