Hárommilliós bírság megtévesztő reklám miatt a Hungarotelnek

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a 2005. december 19-én megtartott tárgyalásán hozott határozatában megállapította, hogy a Hungarotel Távközlési Rt. reklámtevékenységével a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított, s ezért vele szemben 3 millió Ft bírságot szabott ki.
A Hungarotel Távközlési Rt. 2005. áprilisában vezette be „Hívogató” díjcsomagjait, melyek népszerűsítése érdekében több hónapon át reklámkampányt folytatott. Ennek részeként olyan szórólapokat juttatott el a fogyasztókhoz, amelyeken egy táblázatban összehasonlította a „Hívogató” díjcsomagok és egyes versenytársainak adott díjcsomagjai kapcsán a fogyasztók által a telefonhívások után fizetendő összegeket.

A Gazdasági Versenyhivatal által lefolytatott vizsgálat eredményeként a Versenytanács arra a következtetésre jutott, hogy a vállalkozás által a táblázatokban szereplő adatok megállapításakor alkalmazott módszer a fogyasztók megtévesztésére alkalmas tájékoztatás megvalósulását eredményezte. Az összehasonlító táblázatokban olyan adatok kerültek feltüntetésre, amelyek nem szolgálták a fogyasztók pontos, valóságnak megfelelő tájékoztatását, s nem feleltek meg az összehasonlító reklám esetén kiemelkedő jelentőséggel bíró tárgyilagosság követelményének.

A Versenytanács határozatában megállapította, a Hungarotel Távközlési Rt. jogsértő magatartást tanúsított, amikor 2005 áprilisától júliusáig reklámtevékenysége során szórólapjain a „Hívogató” elnevezésű díjcsomagjait egyes versenytársainak díjcsomagjaival megtévesztésre alkalmas módon hasonlította össze.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció