Többet költenek a netes vásárlók

A Microsoft internetes részlegének, az MSN Opnion Way-nek a kutatói szerint az online vásárlók - legalábbis Franciaországban - csaknem kétszer annyit költenek, mint a csak hagyományos módon vásárlók.
A kutatók szerint ezt az magyarázza, hogy az internetezők általában jobb vásárlóerővel rendelkeznek, mint a nettel kapcsolatot nem tartó emberek, másrészt a netesek általában kimerítően tájékozódnak a vásárlási lehetőségekről és a neten szerzett árinformációkkal és mások véleményével felvértezve bátrabban vásárolnak. Ez esetenként azt is jelenti, hogy ésszerűtlen, azaz nem indokolt költésre is hajlandóak, a francia internetes vásárlók több mint harmada állította ezt magáról, a hagyományosan vásárlóknak viszont még negyede sem.

Végül az MSN Opinion Way úgy látja, hogy az internetes vásárlók sokkal inkább veszik a minőségibb(és általában drágább) márkatermékeket, mert eleve márkatudatosabbak. A netesek 46 százaléka mondta magát márkahívőnek, arányuk a hagyományos vásárlók körében 30 százalékos.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció