Miskolcon átadták az 5000. Sulinet-végpontot

2005. december 15-én Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter és Magyar Bálint oktatási miniszter ünnepélyes keretek közt átadta az 5000. Sulinet-végpontot, amely a miskolci Bulgárföldi Általános és Magyar-Angol Kéttannyelvű Iskolában került kiépítésre.  Az ünnepélyes átadáson részt vett T. Asztalos Ildikó miskolci tanácsnok és Jászai Gyuláné, iskolaigazgató.
A Közháló első szakaszában több mint 2500 településre jut el. Ebben a fázisban összesen 7300 szélessávú végpont került, illetve kerül folyamatosan átadásra, melyből 5 ezer oktatási intézményekben, a Közháló alhálójaként működő Sulinet keretében, az IHM és az Oktatási Minisztérium társfinanszírozásában valósult meg.

2005 végére az összes alap- és középfokú iskolában és kollégiumban működni fog a Sulinet. A Közháló-program keretében mintegy 5100 iskolából már 5000-ben teljesült ez a cél, a 2005-2006-os tanév 2. félévében pedig már valamennyi iskola rendelkezni fog szélessávú internet hozzáféréssel.

A Közháló-program célja az iskolák internet hozzáférésének biztosítása mellett, hogy valamennyi helyi közigazgatási szerv, közintézmény, közfeladatokat ellátó egyéb szervezet, valamint a civil szervezetek is szélessávon férhessenek hozzá a világhálóhoz. 
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció