Európai Kutatási és Innovációs Nap a Microsoft kezdeményezésében

A Microsoft évente megrendezett Európai Kutatási és Innovációs Nap nevű eseményén, a vállalat és főbb európai partnerei – többek között a CapGemini, a WiseKey és a Gemplus – számoltak be kutatás-fejlesztési tevékenységükről és azok eredményeiről. A rendezvény célja, hogy bemutassa a Microsoft kutatási célú technológiáit, melyeket a vállalat különböző európai kutatócsoportjaiban, az oktatás egyes területein, illetve az iparági együttműködések során alkalmaznak.
A rendezvény lehetőséget biztosít a résztvevők számára a vezető kutatókkal folytatott eszmecserére, akik így bepillantást nyerhetnek olyan következő generációs technológiákba, mint például a mobil alkalmazások, a biztonság, és az együttműködési képességek. Mindez az európai technológiai iparág fokozott aktivitását bizonyítja, amely egyúttal a gazdaság fellendülésének és a foglalkoztatás növekedésének letéteményese is a kontinensen.

„A Microsoft azért Európában végzi kutatás-fejlesztési tevékenységét, mert itt találhatók a legjobb koponyák, a legkiválóbb egyetemek és a legkreatívabb partnerek” – nyilatkozta Jean-Philippe Courtois, a Microsoft International elnöke. „Napjaink globalizálódó világában Európa nem csupán az üzleti, hanem az innovációs tevékenységek számára is nagyszerű terep. A mai napon bemutatott, európai kutatólaboratóriumainkban kifejlesztett technológiák igazolják, hogy az Európában zajló innovációs tevékenység továbbra is nagy lehetőségeket tartogat, amire az IT ipar a jövőben is építeni szeretne.”

Az innovációs nap az EU-intézmények, kutatók, diákok, vállalkozók, kis- és középvállalatok, szakmai szervezetek képviselői és a kormányzati döntéshozók találkozása révén lehetőséget teremt a részvevőknek, hogy megvitassák az európai kutatás-fejlesztés jövőjét. A rendezvény színvonalát, a téma és a terület fontosságát bizonyítja, hogy az idei eseményen Carl Bildt, az ENSZ különmegbízottja, volt svéd miniszterelnök is részt vesz.

Carl Bildt, Jean-Philippe Courtois, illetve Rick Rashid, a Microsoft Research alelnöke, vitaindító előadásukban a témakörök széles skáláját érintették. Szóba került többek között a PPP-konstrukció (Public-Private Partnership), mint az európai K+F és innováció hajtóereje, a 6. és 7. Európai Keretprogram, a CIP (Versenyképességi és Innovációs) program, az i2010 (Európai Információs Társadalom 2010) program, illetve a Microsoft EuroScience nevű európai tudományos kezdeményezése.

Az előadások után egy bemutató-sorozatra is sor került a régió innovátorainak szereplésével, melyek során az ipar valamennyi ágazatának vezető európai technológiáit ismerhették meg a résztvevők.

A nyitóelőadások és az azokat követő bemutatók a következő témákat ölelték fel:

A VI. és VII. Európai Keretprogram
Partnerkapcsolat-építési támogatási struktúrák kutatók, tudósok és diákok között
Innovációs programok és Regionális Fejlesztés az EU-ban, az Egyesült Államokban, Ázsiában és Latin-Amerikában
A CIP Program és az i2010
Innováció és területfejlesztés
E-Business
Az Európai Tudományos Kezdeményezés – European Science Initiative
Technológiai platformok
Vezeték nélküli technológiák
Együttműködés az Európai Unió és más országok között
Robotika, programozás, eLearning és hazai technológiák

A Microsoft Kutatási és Innovációs Napjával kapcsolatban az alábbi weboldalon találhatók további információk:
http://www.microsoft.com/emea/researchandinnovationday/default.mspx
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció