Késik a .xxx domainek kiosztása

Az elsősorban pornográf tartalmak megfelelő elkülönítésére létrehozandó .xxx domainek gyakorlati bevezetéséről nem sikerült megállapodni az érintett feleknek, így késik megjelenésük.
A domain létrehozásának már régóta felmerült ötletét még júniusban fogadták el, a részletes bevezetési terv megvitatását pedig december elejére ütemezték. Az kérdést felügyelő ICANN a hét végén ülésezett, ám nem sikerült a részletkérdésekben dűlőre jutni. Ez azt is jelenti az ICANN szerint, hogy több idő szükséges a .xxx-ről szóló előzetes jelentéscsomag átnézésére, mielőtt a végleges döntéseket meghozhatnák, ez pedig egyértelműen az ütemterv csúszását jelenti. A domain megjelenésének ötlete még 2001-ben merült fel, azóta fokozatosan közeledik a megvalósuláshoz. A bevezetést a november 30. és december 4. között Vancouverben ülésező ICANN szabályozza, ám itt meglepő fordulat következett be. Mikor már mindenki elfogadott tényként kezelte a .xxx létrehozását, Vint Cerf elnök szerint a szervezet és a kormányok megkérdőjelezték egy ilyen domain létrehozásának előnyeit.

Augusztusban azért nem sikerült végső döntést elérni, mert az amerikai kereskedelmi kamara „aggodalmát” fejezte ki a domainnel kapcsolatban. Ez a kritika korántsem egyedülálló, társadalmi és vallásos csoportok szerint mivel a domain választása nem kötelező pornográf tartalom esetén, semmi sem garantálja, hogy a már jól működő, bevezetett oldalakat futtató vállalkozások átregisztrálnak a .xxx-re. Az ICM Registry, a domain egyik pártolója szerint azonban ezzel új lehetőség nyílna a pornográf tartalmak rendezésére és szűrésére az interneten.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció