Nem félünk a mobiltelefon-sugárzástól, vagy mégis?

A magyar mobiltelefon-tulajdonosok bizonytalanok telefonjaik egészségkárosító hatásaival kapcsolatban, azonban hajlandóak lennének többet fizetni egy olyan készülékért, amely alacsonyabb szintű sugárzást bocsát ki – derül ki a TNS Hungary kutatásából. A megkérdezettek többsége bizonytalanságától függetlenül engedélyezné kiskorúak mobiltelefon-használatát.
A TNS Hungary piackutató vállalat reprezentatív mintavételű kutatása során ötszáz 18 éves és idősebb, magyar állampolgár fejtette ki véleményét a mobiltelefon veszélyei kapcsán.

A megkérdezettek több mint 20 százaléka úgy véli, hogy a telefonok sugárzása súlyos egészségkárosító hatással bír, ám körülbelül azonos mértékben vannak azok is, akik nem tartják veszélyforrásnak a készülékeket. Az adatokból az is kiderül, hogy a megkérdezettek közül a 18-29 éves korosztály bízik abban, hogy jelenleg egyáltalán semmiféle egészségügyi következménye nincsen annak, ha valaki sokat mobilozik. Meglepő módon a legtöbbet mobiltelefonáló 30-50 év közöttiek szinte ugyanúgy vélekednek a mobiltelefonok veszélytelenségéről, mint a már említett fiatalabb korosztály. Ugyanakkor a 60 év fölöttiek aggódnak a legjobban a kérdés kapcsán, annak ellenére, hogy a statisztikák szerint ez a korosztály használja a legkevésbé a mobiltelefont.

Orbán Gábor, a TNS Hungary Kft. telecom szektorának vezetője a következőket tette hozzá: „A TNS Hungary kutatása alapján az is elmondható, hogy a megkérdezettek 60 százaléka hajlandó lenne többet fizetni egy olyan készülékért, amely bizonyítottan alacsonyabb szintű sugárzást bocsát ki. Azt is láthatjuk, hogy a közvéleményt nagyon megosztja a készülékek sugárzásáról kialakult vita és nem igazán tudják eldönteni, milyen álláspontra helyezkedjenek.”

Annak ellenére, hogy a kutatásból kiderült, a magyar telefontulajdonosok nem biztosak abban, hogy készülékeik milyen veszélyforrást jelenthetnek, 60 százalékuk ért egyet azzal, hogy kiskorúak használhassanak mobiltelefont. A megkérdezettek fele ugyanakkor hozzátette, hogy az ideális eset az lenne, ha csak szülői beleegyezéssel mobilozhatna a gyerek a családban.

Tény, hogy a mobiltelefon veszélyei még kevéssé ismertek, hatása igazán csak évtizedek múlva jelentkezik majd. A tudósok még csak most kutatják, milyen élettani hatásai vannak a készülékeknek. Ennek ellenére az utóbbi években egyre inkább elterjedt az nézet, hogy a mobiltelefon-sugárzás súlyosan károsíthatja az élő szervezetet.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció