Az év internetes kereskedője: Bookline.hu

Közönségszavazás, majd az azt követő szakmai zsűri döntése alapján az Informatikai Vállalkozások Szövetsége és az Inter-Európa Bank (mint alapítók), valamint a Kirowski Rt. (mint támogató) által életre hívott Év Internetes Kereskedője Díj 2005. évi nyertese a Bookline.hu lett.
Az Év Internetes Kereskedője Díj ünnepélyes kiosztására 2005. november 24-én az Inter-Európa Bank székházában került sor. A fődíj megnyerésével a Bookline.hu jogot szerzett arra, hogy egy évig használhassa a díj megjelölését, valamint az alapítók és a médiatámogatók által felajánlott számos kedvezményt is igénybe veheti. A fődíj mellett a szakmai zsűri kiválasztotta az Év Legígéretesebb Internetes Kereskedőjét is, amit idén a Bortarsasag.hu nyert meg. Mind a két díjazottnak gratulálunk!

Bookline.hu, az Év Internetes Kereskedője


A Bookline.hu 2002-ben indította internetes kereskedelmi tevékenységét. Kezdetben a Központi Antikvárium könyvkínálatát értékesítették az interneten, forgalmuk 2002-ben 11 M Ft volt, 2003-ban elérte a 40 M Ft-ot. Folyamatosan bővítették tevékenységüket: egyrészt 13 antikvárium választékát bevonták a rendszerükbe, másrészt elkezdték az "új" könyvek értékesítését, és így forgalmuk 2004-ben elérte a 200 MFt-ot. A 2005-ös év további jelentős fejlődést hozott a cég életében, forgalmuk meghaladja a 600 M Ft-os értéket, 100 000 regisztrált felhasználó használja oldalaikat. Ma forgalmuk mintegy 80%-át az "új" könyvek adják. Jövőre web oldalaik teljesen megújulnak, bővítik szolgáltatásaikat, és ezzel párhuzamosan a cég megkezdi a B2B kereskedelmet is. A Bookline.hu a 2006-os évben tervezi részvényeinek bevezetését a Budapesti Értéktőzsdére.

Bortársaság.hu, az Év Legígéretesebb Internetes Kereskedője


1993 óta foglalkoznak borkereskedelemmel, a legismertebb hazai és külföldi borászatok képviseletével. 1999-ben készítették el első internetes oldalukat és kezdték el az online értékesítést. Bár oldaluk fő céljaként az on-line kereskedelem mellett a corporate funkciók ellátását tűzték ki célul, nem titkolt szándékuk a borokkal és a kultúrált borfogyasztással kapcsolatos ismeretek terjesztése, amiben cégük tizenkét éve úttörő munkát végez. Az elmúlt év derekán újraindult honlapjuk látogatottsága ugrásszerűen megnőtt, mostanra kiskereskedelmi forgalmuk csaknem tíz százalékát ezen oldalakon keresztül bonyolítják.

A közönségszavazás során több mint 700 e-kereskedőt jelöltek meg a látogatók, és összességében 7000 szavazat érkezett. A zsűri a döntéshez többek között értékelte a vállalkozások üzleti modelljeit, az elért üzleti eredményeket, a felhasználó-barátságot, fogyasztóvédelemmel kapcsolatos ismertetők minőségét, az ismertséget, és számtalan egyéb szempontot.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció