A szigorúbb törvények megfogják a spam-áradatot

Az Amerikai Egyesült Államokból érkező kéretlen levelek száma, a spam-törvény megszigorítása óta jelentősen csökkent az utóbbi időben.
Míg a 2004 októbere és 2005 áprilisa közötti időszakban globális viszonylatban a spam-mailek 41,5%-a a tengerentúlról származott, addig az idei esztendő áprilisa illetve szeptembere között a világ levélszemét küldeményének csupán 26,4%-a érkezett az észak-amerikai államból - adta hírül az Internet Professional szakmai magazin az egyik Amerikában végzett felmérés eredményeire hivatkozva.

A biztonsági specialisták véleménye szerint eme jelentős visszaesés egyrészt a szigorúbb rendeletek életbeléptetésének köszönhető, ugyanis az USA-ban akár szabadságvesztéssel is számolhatnak a spammerek, másrészt pedig az is közrejátszik, hogy időközben a felhasználók jobb spam-védelemmel vértezték fel rendszereiket. Azonban a jelentős csökkenés ellenére is még mindig az Egyesült Államokból származik a világ spamtermésének a legnagyobb hányada. A tanulmány szerint az USA után Dél-Koreából és Kínából érkezik a legtöbb kéretlen levél ( 19,7% illetve 15,7%, ),a szakértők szerint pedig a jövőben jelentősen megnőhet az Ázsiából érkező spamok száma.

A kéretlen levelek problémája felvetődött a tuniszi csúcstalálkozón is, ahol is az ENSZ képviselői szorgalmazták az államok internetes adatrablók, vírusírók és levélszemétküldők elleni keményebb fellépését.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció