On/off

A 2005. évi Internet Hungary egy szomorkás beszélgetéssel zárult: online kiadványokat szerkesztő, de a hagyományos sajtóban felnőtt újságírók, szerkesztők beszélgettek arról, hogy az "új média" legyőzi-e a régit.

A nosztalgikus szomorúság oka az a nyilvánvaló konklúzió volt, hogy ha nem is tűnik el az újság, a rádió, a televízió, de szerepéből egyértelműen veszít, s az új média egyre hangsúlyosabbá válik.

A beszélgetés egyik mellékszála azzal foglalkozott, hogy vajon a hagyományos kiadók, szerkesztőségek, műhelyek felismerik-e ezt, és mit tesznek.

A válaszokból kitűnt: a felismeréssel nincs baj, de a legtöbb helyen úgy vélik, saját életük meghosszabbítását nem az jelenti, hogy mielőbb nagyon erős online hátországot építenek ki, s ebben a hadműveletben offline erőforrásaikra támaszkodnak. Sokkal inkább jellemző, hogy a hagyományos sajtótermék az ímmel-ámmal létrehozott és elvben erősítgetett online mellékletek elől rejtegeti a híreket, zárva tartja információs csatornáit, sőt bizonyos esetekben - az offline kiadvány exkluzivitásának védelmében - meg is tiltja nekik egy-egy szenzáció megírását.

Csendesen (mert azért nagy hatalmú médiumokról van szó, olyanokról például, mint a televíziók, a legnagyobb napi- és gazdasági lapok) megjegyezném, hogy ez nagyfokú ostobaság. Az exkluzivitást ugyanis nemigen lehet jegelni. Az internet minden kivárás ellensége, az eredmény pedig az lesz, hogy az adott médium elől más online portálok csípik el a szenzációt, és a délelőtt bespájzolt exkluzivitásból estére, másnapra nem marad semmi. Ez a fajta kiadói mentalitás tette lehetővé, hogy a nagy múltú, nemzetközi és vidéki tudósítógárdákkal rendelkező médiumokkal szemben az online portálok erősödjenek meg, és már kopogtat az új fenyegetés is, amikor az olvasóból lesznek az újságírók, és blogok lövik le a hivatásos sajtó elől a szenzációkat.

Előrelátó kiadó épp ezért nem gyengíti, hanem erősíti online hír- és egyéb szolgáltatásait, miközben a papír- vagy az elektronikus médiumokban megpróbál olyan komplementer szolgáltatásokat kínálni, amelyek ezek vonzerejét is megtartják - vagy visszaszerzik. Érdekes módon akkor, amikor a napilapok közül a Magyar Nemzet bevezette, hogy minden hírt feltesz a weboldalára, és szinte az olvasó szemei előtt telt meg a másnapi papírújság, akkor nőtt a nyomtatott termék példányszáma is. Amikor a Népszabadság elkezdett hivatkozni a NOL-fórumokra, és a NOL-ban ízelítők jelentek meg a másnapi napilapból, a Népszabadság fogyása is megtorpant, s újra erősödni kezdett a papírlap.

Okos szimbiózissal, az online tudatos erősítésével a hagyományos média képviselői nem csupán a jövőjüket alapozhatják meg, de a jelenüket (a bevételek szempontjából jelenleg meghatározó szerepet játszó hagyományos médiatermékeik élettartamát) is meghosszabbíthatják.

Hogy meddig?

Bizonyosan nem a végtelenségig, de hát addig nem is kell. Elég addig, amíg a nagy hangsúlyeltolódásban a bevételek is át nem tevődnek az online területre...

V.J.A.
 
 
 

Belépés

 

 

Regisztráció