A Dell magával rántotta az Intelt

Nyolc százalékkal esett kedden a Dell számítógépgyártó árfolyama a technológiai papírokat tömörítő Nasdaq indexben annak a hatására, hogy a cég visszafogta a folyó negyedévi adózott eredményére és forgalmára vonatkozó előrejelzését a kereslet mérséklődése miatt.
Röviddel 17 óra előtt a Dell árfolyama 2,64 dollár veszteséggel 29,24 dolláron állt. A Dell most arra számít, hogy a negyedéves forgalma 13,9 milliárd dollár lesz, ami elmarad a korábban várt 14,1-14,5 milliárd dollártól és a szakértők véleményének az átlagában szerepelt 14,3 milliárd dollártól. A cég egyúttal 39 cent részvényarányos eredményre számít, ami a korábbi 39-41 cent becslésének az alsó határa és kisebb, mint a szakértők által várt 40 cent. A Dell magával rántotta az Intelt, amelynek chipjeit a Dell számítógépeiben alkalmazzák. Az Intel részvényára 2,4 százalékkal 22,93 dollárra süllyedt.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció