Megkezdődött az Első Hazai Mobilkormányzati Konferencia

2005. október 24-én a Budapesti Corvinus Egyetem Államigazgatási kara ad otthont az Első Magyar Mobil Közigazgatási Tudományos Konferenciának. A rendezvény szakmai védnöke a MeH Elektronikuskormányzat-központ.
Dr. Baja Ferenc kormánymegbízott a konferencia megnyitó előadásában kiemelte a november 1-jén hatályba lépő „Közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól ”(Ket) szóló törvény jelentőségét az állampolgárbarát ügyintézés kialakításában.

November 1-jétől a Ket. rendelkezései alapján minden hatósági ügy elektronikusan is intézhető. Az elektronikus ügyintézésben résztvevő szervezetek elektronikus formában tájékoztatást nyújtanak a szervezet elérhetőségeiről, az egyes ügymenetekről. Biztosítaniuk kell, hogy az ügyekkel kapcsolatos információk naprakészek és hitelesek legyenek, valamint az interneten keresztül bárki számára elérhetővé váljanak. A személyes adatok védelme az ügyintézés folyamatában biztosított a felhasználók számára.

A kormánymegbízott kiemelte: hazánkban a mobiltelefonok elterjedtsége 90 %-os, így ezen a csatornán keresztül még több állampolgár bekapcsolódhat az elektronikus ügyintézés egyes fázisaiba. A mobil eszközök technológia színvonala dinamikusan növekszik, így az elektronikus azonosítás, valamint az elektronikus fizetés során a mobiltelefon a biztonságot növelő, kiegészítő szerepet játszhat.

Dr. Baja Ferenc az E-Government alapítvány által elért eredmények között hangsúlyozta az „M-kormányzat, M-demokrácia” c. könyv jelentőségét, mely ez év áprilisában jelent meg a világ első mobilkormányzati tankönyveként

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció