Magyar sikerek az uniós IT-fejlesztési programban

A magyar résztvevők által elnyert bizottsági hozzájárulás összege az Európai Unió IT-fejlesztési keretprogramján belül indított eTEN programban már 2004-ben meghaladta az 1 millió eurót, a 2005-ben kiírt pályázatokon résztvevő magyar jelentkezők pedig az idén 1,7 millió euró támogatásra számíthatnak - közölte az informatikai tárca.
Magyarország az uniós csatlakozás óta vehet részt az Európai Unió eEurope 2005 elnevezésű, átfogó IT-fejlesztési keretprogramján belül indított eTEN programban, amelynek támogatott területei között megtalálható többek között az e-kormányzat, az e-közbeszerzés, az e-egészségügy, és az online oktatás is.

Tavaly összesen 204 pályázat érkezett az Európai Bizottsághoz. A magyar résztvevők 31 pályázat esetében vállalhatnak komoly szerepet, amelyekből a szakértők 15-öt javasoltak támogatásra. A legtöbb pályázatot kis- és középvállalkozások nyújtották be, de pályáztak nonprofit cégek, önkormányzatok és államigazgatási szervek is. A magyar résztvevők által elnyert bizottsági hozzájárulás összege már 2004-ben is meghaladta az 1 millió eurót.

A 2005. évi pályázati kiírás februárban jelent meg, leadási határideje 2005. május 20. volt. Az Európai Bizottság az idei évben összesen 46,9 millió eurós forrást biztosított a pályázók számára, szemben az előző évi 43 millióval. Ebből az összegből piacfelmérési, piacbevezetési, valamint ezt kiegészítő, úgynevezett támogatási, illetve koordinációt elősegítő projekteket támogatnak. A 2006. évi költségvetés az eTen programra 45 millió eurót irányoz elő.

Az idén a 163 beérkezett pályázat közül 20 érkezett olyan nemzetközi konzorciumtól, amelyben magyar résztvevők is voltak. A 20 pályázat fele sikeres volt.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció