Nyári utazás notebook nélkül
- avagy a Treo 650, szinte kompromisszumok nélkül
2005. szeptember 10.
Egyelőre még nem találkozott félúton a telefon irányából elinduló és az EDGE, illetve a 3G magasságában már internetet, videotelefont, sőt mobil televíziózást is kínáló szuper handy, valamint a PDA-k SIM-kártyával kiegészített - és így telefonálásra, levelezésre, internetezésre is alkalmassá tett - okos telefonja. Az előbbi többnyire erősen kötődik a mobilszolgáltatóhoz (és ezért körülményes vele a szabad internetezés, levelezés, az ember minduntalan beleszalad valamibe, amit mondjuk 500 forintért tölthet le), az utóbbival pedig nehezebb hozzáférni a szolgáltatók WAP-os előválogatásához, és egy picit körülményesebb a telefonálás is.
Hogy a végén ki lesz a győztes, azt ma még nehéz megmondani. Részeredményt - ha szubjektívet is - azonban hadd hirdessek! A közelmúltban kipróbáltam (telefonnal is, tenyérgéppel is), hogy egy háromhetes külföldi úton mi az, ami még a notebookot is kihagyhatóvá teszi a csomagból, és ezen a teszten egy tenyérgép győzött: a Treo 650. Az íróasztalnál, otthon vagy a munkahelyen nyilván inkább egy asztali gép vagy notebook az, amire szavazok. De ha csomagolni kell négy emberre és három hétre, akkor bizony számít, hogy kell-e még egy aktatáskának helyet találni a csomagtartóban, vagy elég egy 18 dekás "tenyérbemászó" apróságot zsebre vágni. És akkor még nem is azokról beszéltünk, akik vonattal vagy repülővel mennek, és kézben kell cipelniük a 3 kiló pluszt...
Az informatikai lapokban többnyire a holnap ígéreteiről olvashatunk ismertetőket, a kiállítási csodákról, a vásári újdonságokról. A Treo 650 lassan fél éve itt van a magyar piacon, volt már a nemzetközi üzletláncok akciós kínálatában is, nem ígéret tehát, hanem bizonyíték... Talán épp ezért érdemes újra szót ejteni róla, mivel ebben a műfajban kevés az olyan termék, amely a piacra kerülését követő fél-háromnegyed év alatt nem évül el, tartja előnyét, holott egyre többen "gyúrnak arra", hogy ellenfelüket két vállra fektessék, meghaladják egy-két képességgel... Ebben az esetben nincs könnyű dolguk, mert ez az első olyan okos telefon, amely nemcsak a szabadságon lévők számára pótolja a noteszgépet, hanem a beépített szoftverek révén akár egy tudósításokat küldő újságíró számára is lehetővé teszi a mindennapos - igaz, szolid mértékű - munkavégzést.
A Treo 650 tényleg nem nagyobb egy mobiltelefonnál. Ugyanakkor telefonként is többet tud, mint a legtöbb erre a célra kifejlesztett eszköz, hiszen a bele helyezhető - akár többgigás - memóriakártya révén a tárolt telefonszámokat sem kell korlátozni száznál, kétszázötvennél vagy akár néhány ezernél. Mivel a tasztatúrán az angol ábécének mind a 26 betűje megtalálható, akár 26 gyorshívást generálhatunk egy-egy billentyűvel, amellett, hogy ezen a készüléken nemcsak a weboldalak, hanem a telefonszámok közül is menthetjük a kedvenceket, így táblázatos formában egy kattintásra lehet vagy öttucat számunk. A számítógépes háttér a telefonhoz is log-fájlt tárol, amelyből jóval messzebb mehetünk vissza a korábbi hívások történelmében, mint bármely telefon esetében. A SIM-függetlenség révén külföldi utunkon könnyedén tehettünk francia pre-paid SIM-kártyát is a készülékbe, gond nélkül működött. Ezen az európai helyszínen ugyan nem jelentett többletet, hogy a készülék 850-es, 900-as, 1800-as és 1900-as sávon egyaránt működik, de telefonból nem sok olyan modellt ismerünk, amelyet a világ bármely szegletében (legalábbis ahol GSM/GPRS található) gond nélkül üzembe helyezhetnénk. Ma már a telefonfunkciók közé tartozik a fényképezési lehetőség is, ami itt szintén rendelkezésünkre áll, kiváló minőségben, és egy online weboldalhoz mindenképpen elegendő méretben. Ugyanakkor el kell mondani, hogy a 300 ezer képpont papírra való levilágításhoz többnyire kevés - talán ez az egyetlen terület, ahol az elmúlt háromnegyed év során mások előbbre léptek, a jobb telefonokban és a ma-holnap megjelenő palmkombinációkban már ennek négyszerese is tárolódik egy-egy képhez.
De lépjünk tovább, hiszen a notebookot nem a telefonfunkciók, hanem az internetezési lehetőség, valamint a némileg korlátozott, mégis sokoldalú irodai programok pótolták. A beépített VersaMail levelezőprogram segítségével bárhonnan hozzáférhettem POP3/IMAP-leveleimhez, és azok .doc, .xls, .ppt vagy .pdf kiterjesztésű mellékleteit is meg tudtam nyitni a géphez CD-n kapott és előre installált Acrobat Reader, Word To Go, Sheet To Go, illetve Slideshow To Go segítségével.
A szoftverintegráció ebben a készülékben új dimenziót kapott. Egy notebookban eddig is hurcolhattuk az információkat a különféle Office-alkalmazások között, itt azonban akár a banktól érkezett SMS-eket is "copy-paste"-tel pakolhatjuk át egy Excel-fájlba, ha könyvelni szeretnénk, hogy mennyi a kiadásunk, hol tartunk a nyaralás tervezett költségéhez képest. Ugyancsak sokoldalú a beépített Blazer böngésző, amelynek segítségével akár eredeti formátumban letölthetjük a weboldalakat (ez esetben persze vízszintesen is sokat kell scrollozni), akár optimalizálhatjuk azokat PDA-ra. Gond nélkül tudtam élni azzal a lehetőséggel, hogy leveleimet webes felületen keresztül (http://www.mail2web.com) tekinthetem meg, ami járhatott volna anyagi előnnyel is, hiszen ilyenkor csak az általam kiválasztott leveleket kell teljes adatmenynyiségben letölteni a gépre. Ám ezen a téren a VersaMail szintén figyelmes: a hoszszú levelek első szakasza után megkérdi, hogy kérem-e a folytatást és a mellékleteket, az ugyanis még ennyi kilobájt lesz...
Talán túlzás volt, amikor azt mondtam, hogy az újságíró számára is mindent pótol a Treo 650, de tény, hogy a készülék segítségével egy online hírújság (mondjuk a Prim Online) számára gond nélkül elkészíthető egy kép és egy néhány soros hír, s mindez ugyanezzel az eszközzel könnyedén elküldhető e-mailben, vagy akár felpakolható a webes szerkesztőségi rendszeren keresztül a weboldalra. Az ékezetekkel, írásjelekkel sincs gond: a Shift és a számváltó segédbillentyűk mellett a betű után lenyomott Alt felkínál egy menüválasztékot, s a legördülő menüből könnyedén kiválaszthatjuk, hogy merre álljon az ékezet az e-betűn, netán umlautos, circumflexes e-betűre vagy éppen eurójelre gondoltunk. Egyértelműen ez az első olyan készülék, amellyel minden munkafázis tartalmi kompromisszum nélkül végrehajtható, még ha helyenként kell is kényelmi kompromisszumot kötni az apró billentyűk és az áttételetesen előcsalt ékezetek miatt.
Szóval az alig 18 dekás, telefonméretű kis készülékben benne van a telefon, a kommunikátor, a számítógépes funkciók... És akkor nem szóltunk még a Palm tenyérgépek utolérhetetlen kényelméről tennivalóink, határidőink rendezésében: a beépített Naptár, Címlista, Jegyzettömb és Tennivalók program nemcsak azt múlja felül, amit ezen a téren egy telefon nyújtani képes, hanem sok esetben azt is, amit egy számítógép. Ez utóbbival persze minden szinkronizálható, sőt a szinkronizációs szoftver révén esetleges korábbi Palm noteszekből is egyszerűen átemelhetők a bejegyzések.
A telefonok - pláne a 3G térhódításával - elsősorban a multimédiás szolgáltatások terén igyekeznek felülmúlni a számítástechnikai eszközöket, és el kell ismerni: Budapest azon területein, amelyeken van már UMTS-szolgáltatás, valóban lehet egy kis Nokián akár tévéműsort is nézni, sokkal jobb minőségben, mint ahogy GPRS-hálózatból azt egy weboldalról a Treo 650-en keresztül meg tudjuk valósítani. Ugyanakkor a szabadidős tevékenységek terén is jó társnak bizonyul a Treo 650, hiszen a memóriakártyára akár filmeket is másolhatunk, és azokat Real Playerrel lejátszhatjuk. Nincs gond az MP3-fájlokkal sem, bár a tenyérnyi készülék értelemszerűen nem veszi fel a versenyt egy hifitoronnyal, de az installálható e-book szoftver révén üres óráinkban olvashatunk is, vagy akár sakkozhatunk, dámázhatunk, illetve számos más időtöltést választhatunk.
Kicsit terjedelmesre sikeredett ez a beszámoló, pedig még nem szóltam a Föld napsütötte és éjszakába borult részeit is mutató világóráról, az elkészített fotókat slideshow-szerűen vetítő médiaszoftverről, a SIM-kártyához tartozó, de Treo 650-en keresztül elérhető mobil fizetési szolgáltatásokról, a Bluetooth- és infrakapcsolatról, illetve azokról a lehetőségekről, amelyeket a Palm OS-re készített több mint 20 ezer szoftvertermék nyit meg a Treo 650 felhasználója előtt. Ugyancsak nem szóltam a működés közben kicserélhető akkumulátorról, de erről már nem hely hiányában, hanem azért, mert - bár effélét több helyen is olvastam - magam nem tapasztaltam: az akkumulátor kivétele bizony azonnal megszakítja a telefonkapcsolatot, és az éppen munka alatt lévő Excel-táblázatunk is visszatér az utoljára mentett állapothoz. Menet közben tehát nem szerencsés akkumulátort cserélni... Ezen ugyan picit kesereghetnénk, mert az is jó lenne, de én beérem azzal, ami az elmúlt hetekben megesett: három hétig, külföldön, ráadásul igazán "heavy internetuserként" megvoltam notebook nélkül, egy szál Treo 650-nel a zsebemben. Eközben dolgoztam, szórakoztam, szállást foglaltam, itinert kerestem, telefonáltam, SMS-eztem, leveleztem, könyveltem, "bankoltam", játszottam... Az akkumulátort pedig időben (általában két-három naponként) feltöltöttem, mert a grafikus állapotjelzésen túlmenően elég volt a ceruzával rábökni a jobb felső sarokban látható elemszimbólumra, s azonnal százalékosan is láttam, hogy hol tartunk. Most például tegnapelőtt reggel óta 48%-nál...