Ünnepélyes MIK-megnyitó az Infoparkban

A 17 alapító konzorciumi tagszervezet mintegy 150 képviselőjének és a sajtó jelenlétében ma 11 órakor Budapesten, az Infoparkban ünnepélyesen megnyitották a Mobil Innovációs Központot (MIK). Korábbi tájékoztatásainkhoz képest több bejelentés is elhangzott a hivatalos megnyitón.
1. A MIK a Műegyetem keretében, annak egy szervezeti egységeként, a rektor irányítása mellett működik
2. három konzorciumi tag, a BME, a Pannon GSM és a T-Mobile tervezik, hogy közösen létrehoznak és megnyitnak egy, a MIK-et is szolgáló számítógép-hálózatot
3. a MIK tevékenységében kulcskérdést fognak alkotni a jövő mobilhálózatának alkalmazásai, a szervezet olyan jövőbeli technológiákkal kíván foglalkozni mint a PAN (Personal Area Networks) és BAN (Body Area Networks),
4. a konzorciumban nincsenek kis- és középvállalatok (kkv), de létrehozták az érdeklődők körét (már 20 jelentkezőt regisztráltak)
5. a MIK célkitűzései között a regionális iparfejlesztés is megtalálható
6. a kutató és fejlesztő munka döntően a tanszékeken és a tagok kutatói munkahelyein fog folyni
7. a közbeszerzés útján megvalósítandó IPv6 alapú teszt(gerinc)hálózat úgynevezett "többszállítós" megoldású
8. a teszthálózat beszerzése jelenleg kutatási fázisban van, a kétütemű beszerzés első üteme a tervek szerint ez év végére megvalósul,
9. 10 éves időtartamra szóló stratégiai terv alapján működik a MIK, amely az első 4 évben kap támogatást a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivataltól, összesen 2 milliárd forintot, ebből 2005-ben 600 millió forintot,
10. létrehozták a MIK hivatalos weboldalait, amelynek címe: http://www.mik.bme.hu

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció