A mobiltévéé a jövő?

A Nokia március és július közötti kísérleti adásainak eredményeit kielemezve kiderült, hogy rendkívül jól fogadták az újdonságot, és szívesen fizetnének érte a jövőben; mindez azt jelenti, hogy a mobil-tv hamar elterjedhet, és átrajzolhatja hétköznapjaink megszokott képét.
A Nokia Helsinkiben a Digita, az Elisa, az MTV, a finn 4-es catorna (Nelonen), a TeliaSonera Finland és a YLE segítségével kezdett próbasugárzásba, 500 előfizetőnek pedig vevőkészülékeket biztosított a cég. Míg szinte mindenki érdekesnek találta az újdonságot, 41 százalék határozottan kijelentette, hogy venni fog egy mobil-tv-t, és 50 százalék lenne hajlandó legalább 10 eurót fizetni havi előfizetési díjként. 58 százalék személyes érzésein túl kijelentette, hogy véleménye szerint a mobil-tv népszerű megoldássá fog válni.

Az adások közül a helyi műsorok voltak a legnépszerűbbek, majd a sportcsatornák és a hírtelevíziók következtek (CNN, BBC World, Euronews). A tesztalanyok egyben napi 20-40 perces blokkokat néztek jellemzően, ám nem a megszokott csúcs műsorsávokban, így a mobil-tv magára a televíziós műsorszerkesztésre is visszahathat. A többség a fix áras havi előfizetést érezte a legvonzóbb üzleti modellnek.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció