Az EU engedélyezi a Sunnak a StorageTek felvásárlását

Az Európai Bizottság engedélyezte a Sun Microsystemsnek a StorageTechnology (StorageTek) megvásárlását. Az amerikai számítógépgyártó konszern már korábban tervbe vette a tárolási specialista StorageTek bekebelezését és ez év júniusában bejelentették, hogy a két vállalat megállapodott a 4,1 milliárd dolláros vételárban.
Az Európai Versenyhivatal szerint nem kerül monopolhelyzetbe a Sun az akvizíció által, mert továbbra is számos versenyképes konkurenssel kell majd szembenéznie a megerősödött konszernnek. Szakértők azonban úgy vélik, hogy a Sun hatalmas előnyre tesz majd szert a StorageTek bekebelezése után az olyan riválisaival szemben, mint az IBM, Hewlet-Packard és az EMC. A Sun Microsystems is hangot adott azon szándékának, miszerint a két vállalat egybeolvadása után szeretné megerősíteni pozícióját az adatvédelem és adattároló rendszerek területén, hogy aztán vezető szerepet töltsön be a hálózatok és adatmenedzsment világában.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció