Apple-Microsoft szabadalmi vita

Szabadalmi vita készülődik a szoftveróriás Microsoft és a számítógépgyártó Apple között.
Az ellentét oka az, hogy az Apple három évvel ezlőtt benyújtotta kérvényét az amerikai szabadalmi hivatalnál, hogy levédesse az iPod zenelejátszójának felhasználói felületét, amit aztán most visszautasított a hivatal, mondván, hogy a redmondi óriás majd fél évvel megelőzte őket.

A Microsoft ugyan az Apple kérvénye előtt, azonban az iPod-lejátszó megjelenése után jelezte szabadalmi igényét, amiben leírtak egy olyan megoldást, amely a hordozható zenelejátszók menüjének listaszerű kezelésére vonatkozik.

Az Apple bejelentette, hogy nem hajlanak meg a szabadalmi hivatal döntése előtt és fellebbezni fognak, követelvén, hogy nyilvánítsák semmisnek a Microsoft kérelmét. Fellebbezési keresetüket pedig arra alapozzák, hogy a redmondiak egyszerűen ellopták az ötletet, mert az iPod akkor már forgalomban volt, amikor azok jelezték szabadalmi igényüket.

Ez ügyben a döntés az elkövetkezendő 18 hónapon belül várható, ám abban az esetben, ha az Apple számára kedvezőtlen elbírálás születne, úgy joguk lesz valamely szövetségi bírósághoz fordulni.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció