Enyhén lassuló chipeladások

A Félvezetőipari Szövetség (SIA) legfrissebb adatai szerint júniusban a májusihoz hasonló mértékben, mintegy fél százalékkal visszaestek a chipeladások az előző havihoz képest.
A júniusi számadat ugyanakkor éves szinten is csökkenést, igaz mindössze 0,8%-osat mutat. Ami a második negyedév mutatóit illeti, ezek is mintegy 2,1%-kal alulmúlják az első negyedévieket: az idei első hat hónapban forgalomba hozott 109 milliárd dollár értékű félvezetőlapkából az első negyedévben 55,1 milliárd, a másodikban azonban már csak 53,9 milliárd dollárnyit érékesítettek. Ez a 109 milliárd egyébként 6,5%-kal haladja meg a 2004 első félévi eredményt. Az SIA júniusban 226 milliárd dolláros összforgalmat, azaz a tavalyi 213 milliárdhoz képest mintegy 6%-os növekedést jósolt 2005-re. Ehhez a második félévben 5,8%-kal kell majd felülmúlni az egy évvel korábbi eladásokat, amit a szövetség változatlanul kivitelezhetőnek tart. Az SIA ugyanis azt valószínűsíti, hogy a félvezetők forgalma jelentősen nőni fog az idén mind az őszi, mind pedig a karácsony előtti bevásárlószezonban.

Az SIA közleménye szerint a júniusi visszaesést, csakúgy, mint a korábbiakat, a raktárkészletek felhalmozódása, illetve a DRAM chipek árcsökkenése okozta. A szervezet ugyanakkor pozitív jelnek tekinti azt, hogy a félvezető-gyártási kapacitás kihasználtsága jelentősen emelkedett a második negyedévben, és ez a folyamat minden jel szerint folytatódni fog. A nagyobb gyártók, például az Intel és a Texas Instruments többnyire derűlátó jóslatokat tettek közzé a harmadik negyedévre vonatkozóan és a chipeket használó eszközök, PC-k, mobiltelefonok stb. forgalma is komoly növekedést mutat.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció