Csúcstalálkozó a kínai internetipar jövőjéről

Bill Clinton az Egyesült Államok egykori elnöke kulcsszónoka a szeptember 10-én az amerikai West Lake-ban megrendezésre kerülő internetes csúcstalálkozó megnyitójának. Az Alibaba.com tájékoztatása szerint a rendezvényen részt vesznek a világ minden tájáról érkező rangos cégvezetők is a kínai internetes kereskedelem és internetes ipar növekedésének megvitatása céljából.
A West Lake-i China Internet Summit kínai és nemzetközi internetes vállalati vezetők részvételével évente rendszeresen megrendezésre kerülő szakmai seregszemle, amelyen a résztvevők egy teljes napot szentelhetnek megbeszéléseknek és együttműködések kialakításának. 2000-ben történt létrejötte óta a rendezvény a kínai internetes szakma vezető képviselőinek legrangosabb találkozójává nőtte ki magát és az évek során több mint tíz, a NASDAQ piacon jegyzett kínai internetes vállalat vezetője tartott előadást. A csúcstalálkozó az idén a Connecting China and the World mottó jegyében globális méretűvé terjeszti ki hatókörét.

Az Alibaba.com szervezésében megrendezésre kerülő West Lake-i China Internet Summit semleges politikai platformon az előadók és a hallgatók közötti nyílt eszmecserére helyezi a hangsúlyt. A megbeszélések idei témája a kínai internetes ipart érintő kérdések megvitatása lesz, beleértve a globalizációs stratégiát, az internetes játék jövőjét és az elektronikus kereskedelem fejlesztését.

Clinton elnök mellett előadást tart még:

William Ding, a Netease (Nasdaq: NTES) alapítója
Charles Zhang, a Sohu (Nasdaq: SOHU) ügyvezető igazgatója
Ma Huateng, a Tencent (SEHK 700) ügyvezető igazgatója
Tianqiao Chen, a Shanda (Nasdaq: SNDA) ügyvezető igazgatója

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció