A Microsoft kiadta a javítófoltot a Tablet PC szoftverhez

A Microsoft javítófoltot adott ki Windows XP Tablet PC operációs rendszerének memóriaelszivárgást okozó meghibásodására.
A hiba miatt a sokáig nyitva hagyott rendszeren belül az elektronikus tollal történő adatbevitelért felelős szoftver egyre nagyobb részt foglal el a memóriából, míg végül újra kell telepíteni a rendszert. Több panasz után a Microsoft idén februárban ismerte el a hiba létezését, ám a javításra mostanáig várni kellett. A szoftveróriás azonban most is csak azoknak ajánlja a soron kívül kiadott folt letöltését, akiket súlyosan érint a probléma, a javítás ugyanis jelenleg is tesztelés alatt áll. Azoknak, akik számára ez elkerülhető, azt javasolja a cég, hogy várják meg a következő esedékes Windows frissítőcsomagot, és onnan töltsék le a már kész javítófoltot.

Az említett problémát orvosoló, nem végleges verziójú javítófoltot a http://www.microsoft.com/downloads/details.aspx?FamilyID=c4eebb54-14e3-408e-8c63 0a382e8d9239&displaylang=en címről tölthetik le a Windows-alapú táblagép-tulajdonosok. Ehhez azonban, ahogy egyre több MS-frissítés esetében, először át kell esniük az operációs rendszerük eredetiségét, illetve legális voltát igazoló ellenőrzésen.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció