PC és mobiltelefon közötti azonnali üzenetküldő szolgáltatást tervez az MSN és a Vodafone

A Vodafone és a Microsoft MSN internetes üzletága egy olyan azonnali üzenetküldő szolgáltatás bevezetését tervezi, amely lehetővé tenné a kommunikációt a PC-k és a mobiltelefonok között.
A szolgáltatással a felhasználók azonnali üzeneteket válthatnak a számítógépes MSN Messenger, valamint a mobiltelefonos Vodafone Messenger alkalmazások között, illetve mindkét fajta készülékről láthatják, hogy ismerőseik éppen online vannak-e. A termék több európai országban még az év vége előtt elérhető lesz, a Vodafone szerint a telefonos üzletágban hagyományos, „a hívó fél fizet” konstrukció keretében, a díjak pedig a havidíjas előfizetéssel rendelkező ügyfeleknek a mobilszámlájába foglalva jelennek majd meg.

Az MSN jelenleg 165, a Vodafone pedig 155 millió felhasználóval rendelkezik világszerte, akiknek egymással folytatott kommunikációja nagyban megnövelheti mindkét cég bevételeit. Konkrét díjszabásról, illetve a konstrukció bevezetésével kapcsolatos információkról egyelőre egyik fél sem nyilatkozott.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció