MDF: Eltörlik a szélessávú internetszolgáltatás adókedvezményét?

Újabb rejtett adóemelésre készül a kormány az információs társadalom megsarcolásával. Pettkó András, a Magyar Demokrata Fórum Informatikai kollégiumának vezetője megdöbbenéssel fogadta a Foglalkoztatási bizottság azon, a Közérdekű önkéntes tevékenységről szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatát, melyben a Társasági adóról szóló törvény egy fontos pontjának, a legalább 100 millió forint értékű szélessávú internetszolgáltatást szolgáló beruházások adókedvezményének hatályon kívül helyezését indítványozzák.
A képviselő szerint a kezdeményezés teljesen ellentmond a Magyar Információs Társadalom Stratégiában foglalt alapelvekkel és célkitűzésekkel, technológia és fejlődés ellenes. A szélessávú internetszolgáltatást szolgáló beruházások támogatását az Európai Unió is szorgalmazza, nem véletlenül áll a magyar gazdaságpolitikai elképzelések homlokterében. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy nemrég még a miniszterelnök is a gazdaság fejlődésének húzóágazataként aposztrofálta az informatikai szektort. Ezek ismeretében felvetődik a kérdés, hogy milyen érdekeket szolgálhat az adókedvezmény eltörlése. Lehet, hogy a célja nem más, mint a szélessávú internetszolgáltatást végző nagyvállalatoknak, mint pl. a MATÁV, megsarcolása? -

A képviselő várta az informatikai és hírközlési miniszter ellenvetéseit, de erre mindez idáig nem került sor.

MDF sajtóközlemény

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció