Az Intel fejlesztőrendszerekkel támogatja a hazai felsőoktatást

Az Intel egyenként 10.000 dollár értékű fejlesztőrendszereket adományozott a győri Széchenyi István Egyetem, illetve Budapesti Műszaki Egyetem számára, a jövőbeni informatikus nemzedék támogatása céljából.
Magyarországon már korábban is adományozásra került egy informatikai laboratórium (a Budapesti Műszaki Főiskolán, 2000-ben), idén az Intel azonban további fejlesztőrendszerekkel kívánja segíteni a győri Széchenyi István Egyetem, és a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatóit. Ez előbbi kettő PXA fejlesztőrendszerben, míg a budapesti egyetem két PXA, két IXP425 fejlesztőrendszerben, valamint kettő „Microsoft Windows CE Platform builder” rendszerben részesül. A platformok, illetve az ezeken futó operációs rendszerek által az informatikus hallgatók megismerkedhetnek a manapság elterjedt, újabb ismereteket igénylő kis fogyasztású és nagy sebességű, 32 bites beágyazott architektúrákkal; így olyan, megfelelő tudású szakemberekké válhatnak, akik megfelelnek a mai munkaerőpiac legújabb kívánalmainak.

A platformok segítségével emellett az egyetemi tanszékek, esetleges külső együttműködések keretében új alkalmazásokat, illetve megoldásokat is képesek lesznek kifejleszteni, távközlési, vagy akár oktatási célokra.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció