Samsung mobil sokoldalú, 5 megapixeles kamerával

A Samsung egy olyan mobiltelefont jelentetett meg, egyelőre a dél-koreai piacon, amelynek 5 megapixeles kamerája számos telefonok esetében ritka extrával van felszerelve.
A Samsung SPH-V7800-as kamerája a 4-szeres digitális zoom mellett lineáris optikai zoom-mal, autofókusszal, beépített vakuval, automatikus képkocka-keretezővel (AEB), ISO beállítási funkcióval, 16 különböző előre programozott felvételi beállítással, illetve tónusbeállító, valamint színszűrő alkalmazásokkal is rendelkezik. A dél-koreai elektronikai óriáscég illetékese elmondta; a készülék annak a felismerésnek a jegyében született, hogy a kamerás mobiltelefonok piacán a képfelbontás mindenáron való növelését célzó „pixel-verseny” a vége felé közeledik, és a helyzet egyre inkább a minél sokoldalúbb és fejlettebb funkciókat kínáló készülékek irányába mozdul el. Az első 1,1 megapixeles kamerával ellátott mobil 2002-es megjelenése óta a gyártók egyre-másra igyekeztek túlszárnyalni egymást, és jelenleg már 7 megapixelnél tartanak. Mostantól azonban a cél egyértelműen az, hogy sikerüljön minél nagyobb szeletet kihasítani a belépő-, vagy középszintű digitális fényképezőgépek piacából, ehhez pedig önmagában nem elég az azonos képfelbontás.

A sokoldalú kamerán kívül egyébként az SPH-V7800-as mobiltelefon zenelejátszó alkalmazással, elektronikus üzleti kártya-olvasóval, illetve antibakteriális nano-részecskéket tartalmazó bevonattal is el van látva. A készülék Dél-Koeán kívüli forgalmazásáról egyelőre semmilyen információval nem szolgált a Samsung.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció