MDF: Függesszék fel az Antenna Hungária Rt. privatizációját!

Milliárdokat veszíthet az állam, ha idő előtt értékesíti a céget

A Magyar Demokrata Fórum szerint fel kell függeszteni az Antenna Hungária Rt. privatizációját, és addig nem szabad értékesíteni a vállalatot, amíg nem születik döntés arról, hogy az Antenna Hungária Rt. megnyeri-e a kormányzati egységes digitális rádió-távközlő rendszer szolgáltatására kiírt pályázatot. A szolgáltatási pályázat végeredménye ugyanis döntően befolyásolja a jelenleg 75 százalékban állami tulajdonban lévő távközlési vállalkozás várható árbevételét és piaci értékét. A Magyar Demokrata Fórum szerint egy elhamarkodott privatizáció több milliárdos kárt okozhat az államnak.
A Magyar Demokrata Fórum Országgyűlési Képviselőcsoportja üdvözli, hogy végre, 10 éves előkészítés után, az egységes digitális rádió-távközlő rendszer kiépítésének előkészítése a végéhez közeleg. A rendszer megvalósítását sürgeti, hogy hazánknak teljesíteni kell a schengeni, határőrizeti, terror-elhárítási elvárásokat, másrészt égetően szükséges a mára már korszerűtlenné vált berendezések és a hálózat megújítása. Mindezek ellenére sem engedhető meg azonban az, hogy a szolgáltatási pályázat kiírása és elbírálása során bármilyen visszaélésnek akár a gyanúja is felmerüljön.

A Parlament tegnapelőtti ülésén az MDF kérdésére a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára megerősítette, hogy az Antenna Hungária Rt. előzetes minősítő pályázatot adott be a kormányzati egységes digitális rádió-távközlő rendszer szolgáltatási pályázatára.

A szolgáltatási pályázat végeredménye döntően befolyásolja a jelenleg 75 százalékban állami tulajdonban lévő távközlési vállalkozás várható árbevételét és piaci értékét.

A képviselő álláspontja szerint az Antenna Hungária Rt. részvétele a több tíz milliárd forintos szolgáltatói pályázaton történő részvétele lehetetlenné teszi a vállalkozás 2005. április 11-én meghirdetett privatizációs pályázatának sikerességét. Az állami vagyon és a tőzsdei befektetők védelme érdekében az MDF Országgyűlési Képviselőcsoportja felszólítja a tulajdonosi jogokat gyakorló ÁPV Rt.-t, hogy a szolgáltatói pályázat lezárulásáig függessze fel az Antenna Hungária privatizációs pályázatát vagy a cég privatizációs pályázatának 2. pontjában foglaltaknak megfelelően akadályozza meg a vállalkozás több tíz milliárd forintos kötelezettségvállalását.

Egy normális országban elengedhetetlen a közbeszerzések és egyéb állami pénzügyi tranzakciók átláthatóvá tétele, és ezzel a közélet, valamint a gazdasági verseny tisztaságának megőrzése. Ezért az MDF ezúton fordul a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetségéhez, hogy a két ügylet kapcsán minden törvényes eszközzel lépjen fel a tőzsdei kisbefektetők védelmében.

Budapest, 2005. május 31.

Pettkó András,
az MDF Informatikai Kollégiumának vezetője

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció