4. generációs mobilhálózatot tervez a Nokia Kuvaitban

A 3G-standard alapjait már a 80-as évek végén lerakták, de csak ma 15 évvel később élvezhetjük az áldásait. Ennek tudatában tehát nem kell meglepődnünk, hogy az előrelátó vállalatok már a következő, a 4. generációs technológián dolgoznak, ami lényegesen gyorsabb és jóval nagyobb mennyiségű adatátvitelt tesz lehetővé, mint a most elterjedt UMTS-technológia.
A Nokia mellett az NTT DoCoMo és a Siemens is azon munkálkodnak, hogy egy 4. generációs mobilhálózatot hozzanak létre közösen Kuvaitban. Matti Vanhanen finn miniszterelnök Kuvait city-ben tett látogatása során már alá is írta az erre vonatkozó megállapodást. Ez azt jelenti, hogy ez lenne a világ egyik első ilyen típusu hálózata, és a Nokia hatalmas lépéselőnyre tehet szert konkurrenseivel szemben a 4. generációs hálózatok területén.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció