Sun és Microsoft: egy éve együtt - új kezdeményezések

A két cég egyéves együttműködésének eredményeit összefoglalva Scott McNealy, a Sun Microsystems Inc. elnöke és vezérigazgatója, valamint Steve Ballmer, a Microsoft Corporation vezérigazgatója egy sor olyan kezdeményezést jelentett be, amelyek célja a termékek együttműködésének fokozása, ezen belül olyan új specifikációk kifejlesztése, amelyek lehetővé teszik az egyszeri webes bejelentkezést (Single Sign-On - SSO) a Liberty és a WS webszolgáltatás-architektúrákat alkalmazó rendszerek között.

A közös fejlesztések a 2004 áprilisában bejelentett 10 éves technikai együttműködési megállapodás eredményei, melynek értelmében a két cég arra törekszik, hogy termékeik jobban együttműködhessenek egymással. A vezérigazgatók megjegyezték, hogy az elmúlt év során cégeik jelentős lépéseket tettek a hatékony együttműködés létrehozása érdekében, és lefektették több - az ügyféligényekre reagáló - kezdeményezés alapjait is.

"Az elmúlt év során azon dolgoztunk, hogy cégeink között akadálytalan kommunikációt alakítsunk ki, például rendszeres vezetői találkozókon és mérnökeink folyamatos szakmai párbeszédén keresztül" - mondta Ballmer.

"Egy évvel ezelőtt a kritikusok kételkedtek benne, hogy képesek leszünk megoldani az iparág előtt álló legnehezebb problémákat. Örömmel mondhatom, pontosan ezt tettük, és mára jelentős eredményeket értünk el. A Solaris-alapú operációs rendszerek, a Sun Java Enterprise System és a Microsoft Windows Server esetén az egyszeri bejelentkezés az ügyfelek első számú igénye volt. Ez csak a kezdete azon projektek hosszú sorának, amelyekkel kapcsolatban együttműködünk" - mondta McNealy.

Az elmúlt egy év során a két cég arra törekedett, hogy szoros kapcsolatot alakítsanak ki az ügyfelekkel a szakmai együttműködések, valamint a kulcsfontosságú területek és projektek kivitelezése során. Rendszeres megbeszéléseket folytattak az ügyfelekkel, annak érdekében, hogy jobban megértsék prioritásaikat és problémáikat. Ezek alapján kiderült, hogy az ügyfelek számára különösen fontos terület a termékek együttműködése. Ezért a webes specifikációk mellett a két cég egyúttal bejelentett olyan licencelési megállapodásokat és termékekkel kapcsolatos kooperációt, amelyek az ügyfelek együttműködéssel kapcsolatos igényeire nyújtanak megoldást.

Egyszeri webes bejelentkezés (Single Sign-On - SSO)


A cégek együttesen fejlesztettek ki és tettek közzé két vázlatos specifikációt: Az egyszeri webes bejelentkezés metaadatcsere (Web Single Sign-On Metadata Exchange - Web SSO MEX) protokollt és az egyszeri webes bejelentkezés együttműködési profilt (Web Single Sign-On Interoperability Profile - Web SSO Interop Profile). Ezek az új specifikációk lehetővé teszik a böngésző-alapú webes SSO-t a Liberty ID-FF és WS-Federation technológiákat használó biztonsági tartományok között. A Web SSO MEX protokollt és a Web SSO Interop profilt támogató termékek lehetővé fogják tenni a vállalatok számára, hogy fejlettebb webes SSO élményt nyújtsanak a felhasználóknak webböngészőjükből.

A Microsoft és a Sun elkötelezettek termékeik együttműködési képességeinek folyamatos fejlesztése mellett, ennek részeként a cégek egyúttal bejelentették arra vonatkozó tervüket, hogy termékpalettájuk - köztük a Microsoft Windows Server és a Sun Java Enterprise System - támogatni fogja az új specifikációkat.

A Microsoft és a Sun örömmel veszik különböző iparági partnerek részvételét ezen vázlatos specifikációk további finomításában, a webes szolgáltatások protokoll munkacsoport keretein belül. A fejlesztési folyamat végén a két cég egy szabványkezelő szervezet elé fogja terjeszteni a specifikációkat, hogy azok iparági szabványokként kerüljenek véglegesítésre és jóváhagyásra. Az új specifikációk vázlatai megtekinthetők a Microsoft weboldalán, valamint a Sun weboldalán.

WS-Management specifikáció

A Microsoft és a Sun a rendszerfelügyelettel terén is együttműködést kezdeményeztek, hogy biztosítsák az operációs rendszereik és felügyeleti termékeik közötti alapvető összhangot. Ennek részeként a cégek együttműködnek a Microsoft, az Intel, a Sun és más beszállítók által együttesen meghatározott WS-Management webszolgáltatás-specifikáció fejlesztésén, amely egyetlen protokollal lefedi a hardvereszközök, operációs rendszerek és alkalmazások felügyeleti igényeit. A Sun beépíti a WS-Management specifikációt a Solaris 10 operációs rendszerbe, az x64-alapú Sun Fire kiszolgálók felügyeleti szolgáltatásokat nyújtó processzoraiba, valamint a Sun N1 felügyeleti szoftvereszközökbe, ezáltal teljes rendszerfelügyeleti együttműködést biztosítva a Solaris és Windows környezetekben. A Sun ezen felül létrehozta a WS-Management implementációját a Java programozási nyelven, amelyet tervei szerint közzétesz a nyílt forráskódú közösség számára a http://www.java.net címen. A WS-Management a Microsoft "Dinamikus Rendszer Kezdeményezésének" is kulcsfontosságú elemes, amely a Windows Server 2003 beépített összetevőjeként lesz elérhető az R2 (Release Candidate 2) verziótól kezdve.
Windows, Sun platformon

A Microsoft és a Sun elkötelezettek az ügyfelek 64-bites számítástechnikával kapcsolatos igényeinek kielégítése iránt. A 64 bites rendszerekhez készült Sun Fire kiszolgáló és a Sun Java munkaállomás termékcsaládok viselik a Designed for Windows emblémát, megfeleltek a Microsoft szigorú kompatibilitási tesztkészletének és szerepelnek a Windows katalógusokban. A Sun és a Microsoft aláírtak egy megállapodást, amely alapján a Sun támogatást kínál a Sun platformon futó Windows operációs rendszerekhez.

Protokoll licenc a Sun Ray vékony ügyfél megoldásokhoz

A két cég bejelentette, hogy a Sun licencelte a Microsoft távoli asztal protokollját, és a közeljövőben fel fogja azt használni a Sun Ray ultra-vékony ügyfél termékcsaládjában. Mindez azt jelenti, hogy a Sun Ray vékony ügyfelek felhasználói mostantól elérhetik a Windows Server 2003-on futó Windows terminálszolgáltatásokat.

A Windows Terminal Services lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy távolról hozzáférjenek a Windows Server 2003-on futó Microsoft Windowshoz és megjelenítsék azt, számos ügyféleszközről, többek között olyanokról, amelyek nem Windowst futtatnak.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció