A Windows SP2 tizenötször biztonságosabbá teszi az operációs rendszert

Jason Garms, a vállalat kártékony programokkal foglalkozó részlegének vezetője szerint az SP2 telepítése mindenképpen elodázhatatlan, mivel a mai környezetben tizenötször biztonságosabbá teszi a Windows XP-t.
Ez nem csak a frissítetlen, de az SP1-el javított operációs rendszerekre is igaz. Ez annyiban nem meglepő, hogy a Microsoft már jóval a második átfogó frissítési csomag megjelenése előtt bejelentette, hogy nem a szolgáltatások bővítése, hanem a biztonsági szint jelentős emelése a cél. A legelterjedtebb 20 féreg mellett az SP2 hatékonyabban véd az egyéb rosszindulatú programok ellen, különösen az erre a célra kifejlesztett egyelőre béta változatban elérhető szoftver telepítésével. Ez azért rendkívül fontos, mert az elődjeinél kevésbé sérülékeny XP összeomlásainak harmada különböző nemkívánatos, például reklámszoftver településének következménye. A szoftver így máris sikert aratott, olyannyira, hogy a végleges változat megjelenése után a Microsoft egy kibővített nagytestvér kifejlesztését is célul tűzte ki, mely kifejezetten a vállalatok részére készülne.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció