Érettségi tételek az interneten

Az idei érettségi tételek a jelek szerint már vasárnap elérhetők voltak az interneten, az Oktatási Minisztérium feljelentést tett a Nemzeti nyomozóirodánál.
Egyelőre több az ügyben a kérdőjel, mint a biztos információ, ám vélhetően az sg.hu hírmagazin http://www.sg.hu/listazas.php3?id=1052479579 címen elérhető „érettségi” megnevezésű fórumába kerültek fel a később eltávolított tételek még vasárnap folyamán, vagyis a vizsgát megelőző napon. Az Oktatási Minisztérium egyelőre próbál utánajárni az ügynek, ám az iskolákból nem jelentettek visszaéléseket, így a rendőrség dolga marad a helyzet tisztázása. A középiskolákban hétfő reggel nyolc órakor kezdődtek a magyar nyelv és irodalom írásbeli érettségi vizsgák. Az új rendszer szerint emelt szinten 3326-an, középszinten pedig 87500-an vizsgáztak. Bár egyes források szerint 30-50 ezer forintért kínálják a matematika érettségi tételeket, más nem ellenőrizhető információk már csupán 10 ezer forintos összegről beszélnek, és egy külvárosi kerületet neveznek meg forrásként, ám ezek egyelőre mint nem igazolt állítások, csak találgatásként értékelhetők. Ami biztos, az Oktatási Minisztérium május 9-én közleményében jelentette ki: „Az Oktatási Minisztérium jelenleg rendelkezésre álló információi szerint kizárt, hogy a magyar nyelv és irodalom tantárgy írásbeli érettségi vizsgáját meg kell ismételni.”

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció