Közös szoftvert fejleszt az SAP és a Microsoft

Az SAP és a Microsoft bejelentette, hogy közösen dolgoznak egy "Mendocino" kódnevű alkalmazás kifejlesztésén, amely elősegíti majd a két cég szoftverei közötti jobb együttműködést.
A Mendocino az SAP legkülönbözőbb üzleti szoftveralkalmazásait kapcsolja majd össze a Microsoft Office csomagjának elemeivel. A két technológiai vállalatóriás szerint a közvetítő program segítségével a különféle vállalati alkalmazottak jelentős mennyiségű időt, illetve képzési költséget takaríthatnak meg maguknak, illetve cégüknek. A szoftver az SAP és a Microsoft tavaly megkötött együttműködési megállapodásának első kézzelfogható gyümölcse lesz. Az illetékesek szerint a Mendocino jövőre kerül forgalomba, ám egyes kiválasztott ügyfelek még az idei év vége előtt hozzájuthatnak a praktikus termékhez.

A tavalyi megállapodás egyébként az SAP üzleti tervezést elősegítő, általában a teljes céges rendszereken futó szoftvereinek, illetve az egyes munkaállomásokra, vagy részhálózatokra telepített Microsoft Office szoftvercsomagnak az összehangolását tűzte ki célul. Az együttműködés részeként mindkét vállalat forgalmazza majd a teljes alkalmazáscsomagot, vagyis az SAP is az Office-t, illetve a Microsoft is az SAP üzleti szoftvereit.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció