Automatikusan letöltődik a Windows XP SP2

A Microsoft törli azt a beépített eszközt, mely az automatikus rendszerfrissítésre beállított gépeken eddig megakadályozta a Windows XP második átfogó javítócsomagjának automatikus letöltését és telepítését.
A Microsoft közleménye szerint április 12-én iktatják ki a valószínűleg a nagy fájlméret és a várt szerverterhelés miatt a letöltési rendszerbe beépített blokkolót, mely eddig csak külön indítványozott frissítésként tette elérhetővé a Service Pack 2-őt. A szoftvergyártó szerint a kisebb cégek és magánszemélyek nem érintettek az ügyben, elsősorban a nagy üzleti partnereket érinti a változás. Az SP2 mérete mellett az is az automatikus letöltés ellen szólt a nagyvállalatok esetében, hogy a frissítés teljesen átalakítja a biztonsági beállításokat a telepítés után, így a rendszergazdák könnyen nehéz helyzetbe kerülhetnek. A gondot az okozhatja, ha a frissítés után bekapcsolt állapotba kerülő tűzfal egy szoftvert nem tud barátságos alkalmazásként beazonosítani, így akadályozza annak működését.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció