Interware - Matáv: Közvetlen adatcsere a szolgáltatók között

Az elmúlt hónapokban az Interware Rt. megállapodott a UPC-vel, annak érdekében, hogy közvetlen adatkicserélő hálózat tudjon kialakulni a két internetszolgáltató között. Szintén az utóbbi időszakban született meg a megegyezés a Matáv Rt., valamint az Interware Rt. között a már korábban meglévő direkt peering kapcsolat 1 Gbps-ről 10 Gbps-re történő bővítéséről. Az Interware Rt., mint a legnagyobb hazai hosting szolgáltató az internetezők felét naponta kiszolgálja. A közvetlen kapcsolat létesítéséből leginkább éppen a felhasználók profitálnának, hiszen a direkt összeköttetés jobb minőségű szolgáltatást, gyorsabb internetezést tesz lehetővé.
Az Interware ennek érdekében már korábban lépéseket tett, illetve pozitívan reagált az access szolgáltatók részéről érkezett megkeresésekre: 2003. novemberében született a megállapodás a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Program (NIIF) és az Interware Rt. között, melynek értelmében az egyetemi hálóval (HBONE) az egymás felé irányuló forgalmat közvetlenül (a BIX kikerülésével, direkt peering alkalmazásával) cserélik ki egy 1 Gbps sebességű vonalon. A NIIF a teljes magyarországi kutatási, felsőoktatási és közgyűjteményi közösség számára biztosít integrált országos számítógép-hálózati infrastruktúrát. Az együttműködésnek köszönhetően, tehát a hazai egyetemek, főiskolák internetezői már több, mint egy éve gyorsabb, jobb minőségű szolgáltatást élvezhetnek. Az Interware-nél elhelyezett szerverekről történő adatletöltésben az egyetemi háló és a UPC felhasználói – holtversenyben – a második helyen vannak, őket előzi meg az Axelero előfizetői tábora.

A UPC-vel 2005. januárjában kötött megállapodás értelmében ma már redundáns 1 Gbps sebességű vonalon cserél adatokat az Interware.

A Matávval történt egyeztetéseket követően márciusban 2 Gbps sávszélességen érhetik el az Axelerós felhasználók az Interware-nél lévő szerverek tartalmát, de a hosszú távú stratégiai megállapodás tartalmazza 10 Gbps elérésére vonatkozó terveket, amire még ebben az évben sor kerül. „Ha a napi átlagos adatcserét nézzük, akkor a 2 Gbit-es sávszélesség jelenleg még elegendő, azonban a közelmúltban történt szélessávú (UPC-Chello, Matáv ADSL) sávszélességnövekedés következtében egyre nagyobb adatkapcsolatra van szükség a tartalomszolgáltatókat kiszolgáló hosting szolgáltatók, valamint a felhasználók számára elérést biztosító ISP-k között.

Felmerül a kérdés, hogy mi lesz a BIX szerepe, ha a közvetlen adatcsere lesz jellemző az access szolgáltatók és az adatközpontok között. Az egyértelmű, hogy a BIX jelentősége csökkenő szerepet kap, hiszen ha a tartalom kiszolgálás (Data Centerek), valamint a jelentős hozzáférés szolgáltatók száma csökken, és a forgalom nagy része ezen szereplők között zajlik, mind műszakilag, mind pedig költséghatékonysági megfontolásokból is jobb megoldás a szolgáltatók közötti direkt peering kapcsolat kialakítása.

Ha arra gondolunk, hogy a három legnagyobb tartalom letöltő (Matáv-Axelero, UPC, HBONE) már közvetlenül cserél adatot a legnagyobb hazai tartalom kiszolgálóval az Interware Rt.-vel, aki az internetes tartalom felét tudhatja magáénak és a legtöbb hazai hosting szolgáltató tőle veszi igénybe Data Centereinek szolgáltatásait, és hozzávesszük a már létező további direkt peering kapcsolatokat, már ma is elmondható, hogy a BIX-en kívül jelentős forgalmak cserélnek gazdát.





 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció