A Deutsche Telekom beolvasztja a T-Online-t

A Deutsche Telekom arra számít, hogy az adózott eredménye 2014-ben már több mint kétszerese lesz a mostaninak. Erre az évre 4,9 milliárd eurót vár, 2014-ben 11,5 milliárd euróra számít.
A becslést azzal kapcsolatban adták ki a legnagyobb európai távközlési vállalat, a Deutsche Telekom bonni központjában, hogy kedden meghirdették az internetszolgáltató leányvállalat, a T-Online International AG beolvasztásának feltételeit. Jelenleg a Deutsche Telekomé a T-Online 88 százaléka, egy februári részleges felvásárlás után, amelyben a Deutsche Telekom részvényenként 8,99 eurót fizetett a T-Online papírjaiért. Most be akarja gyűjteni a további 146,6 millió T-Online-részvényt is, száz százalékra növelve tulajdonát.

A T-Online-nál az idén 100 millió eurós, 2014-ben 1,5 milliárd eurós adózott eredményre számítanak a Deutsche Telekomnál.

Azoknak a T-Online-részvényeseknek, akik megválnak a társaságtól, részvényenként 11,99 eurót kínálnak. A T-Online kedd délután 8,47 euró volt a frankfurti értéktőzsdén, 0,59 százalékkal drágább a hétfői, 8,42 eurós zárónál.

A többiek minden T-Online-részvényükért egyenként 0,52 Deutsche Telekom-részvényt kaphatnak, azaz 13 Deutsche Telekom-részvényt 25 T-Online-részvényenként. Az átváltás szakértői becslésen alapul, amely a Deutsche Telekom-részvény értékét 28,31 euróra, a T-Online-ét 14,71 euróra értékelte tízéves távlatban, közölték a T-Online-nál kedden. A Deutsche Telekom kedd délután 15,80 euró volt a frankfurti értéktőzsdén, 1,56 százalékkal olcsóbb a hétfői, 16,05 eurós zárónál. A keddi árfolyam alapján a csereajánlat 8,28 euróra értékeli a T-Online-t részvényenként.

A cseréhez szükséges saját részvényeket a Deutsche Telekom a tőzsdéről akarja visszavásárolni.

A Deutsche Telekom erre az évre 61,1 milliárd eurós, 2014-re 84,8 milliárd eurós bevételt vár. A pénzforgalmi többletre (EBITDA) a keddi előrejelzése 20,8 milliárd euró, illetve 2014-re 29,7 milliárd euró. A tavalyi eredmények múlt heti ismertetésekor a cégnél 20,7-21,0 milliárd eurós sávban jelezték az idei EBITDA-várakozást.

A T-Online-nál erre az évre 2,5 milliárd eurós, 2014-re 10,3 milliárd eurós bevételt várnak. A pénzforgalmi többletre (EBITDA) kedden 300 millió eurót, illetve 2,4 milliárd eurót jósoltak.

A Deutsche Telekom adózott eredménye tavaly 4,634 milliárd euró volt a 2003-as 1,253 milliárd után, a forgalma 57,88 milliárd euróra emelkedett 55,838 milliárdról, a pénzforgalmi többlete 22,315 milliárd euróra nőtt 18,475 milliárdról.

A T-Online adózott eredménye tavaly 317 millió euró volt - fennállása óta első ízben könyvelt el profitot -, a forgalma 2 milliárd euró, a pénzforgalmi többlete 472,3 millió euró volt.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció