A tenderbizottság a Matáv-ot javasolja a Telekom Montenegro vásárlójának

A montenegrói privatizációs kormánytanács tenderbizottsága javasolta hétfőn a kabinetnek, hogy a magyarországi Matávnak adja el a Telekom Montenegro többségi állami tulajdonát.
"A bizottság megállapította, hogy a magyar partnerekkel folytatott tárgyalásokon összehangolták az adásvételi szerződés minden elemét, s a megállapodás teljes mértékben védi az állam, a dolgozók és a kisebbségi részvényesek érdekeit" - olvasható abban a közleményben, amelyet hétfői ülése után adott ki a tenderbizottság. A montenegrói kormány várhatóan csütörtöki ülésén tekinti át az adásvételi szerződést.

A Matáv 114 millió eurót ajánlott a Telekom Montenegro 51,12 százalékáért, további 67,288 millió eurót ötéves beruházási program keretében fektet a cégbe. Ezzel az ajánlattal a magyar vállalat lekörözte versenytársait, és január közepén első helyre rangsorolták.

A podgoricai sajtóban megjelent hírek szerint a magyar cég képviselői kérték a podgoricai illetékesektől: az eladásra kínált 51,12 százaléknyi állami tulajdonrészen felül a Matáv megvehesse a befektetési alapok birtokában lévő 16 százaléknyi részvényt, hogy ezzel kétharmados tulajdonhoz jusson a montenegrói vállalatban. A podgoricai kormány állítólag értékpapíronként harminc centet kínált a kisrészvényeseknek, ha 2,2 eurós áron eladják értékpapírjaikat a magyar vállalatnak.

Nebojsa Medojevic, a Csoport a Változásokért nevű befolyásos podgoricai civil szervezet igazgatója azt állította hétfőn, hogy a kormány megszegte a versenypályáztatási eljárás szabályait, és a Telekom Montenegro gyors eladása érdekében nyomást gyakorolt a befektetési alapokra, hogy a piaci árnál olcsóbban adják el a Matávnak a birtokukban lévő részvényeket.

Medojevic felszólította a montenegrói államügyészt és a montenegrói hatóságok munkáját ellenőrző legfelsőbb revizori testületet, hogy reagáljanak a távközlési cég privatizációja során tett kormányzati lépésekre, a második és harmadik helyre sorolt szerbiai, illetve szlovén Telekomot pedig felhívta, hogy követeljék a pályázat megsemmisítését.

Medojevic szerint a kormánynak nyilvánosságra kell hoznia, mit fogadott el a magyar vállalattal folytatott hosszas tárgyalásokon, engedett-e a távközlési ágazat szabályozási szegmenseiben is, illetve monopóliumot kínált-e a magyar vásárlónak a távközlési ágazatban. A civil szervezet igazgatója azt firtatta, a Matáv követelte-e a montenegrói kormánytól, hogy zárolja a Telekom Montenegro részvényeit az alapok számláin, szavatolva ezzel, hogy a tőzsdén nem kerülnek mások kezébe az értékpapírok.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció