114 nyelvet felismerő szoftver

A Recognita Rt. piacra dobta Plus karakterfelismerő szoftverének új változatát, az 5.0-s verziót, amely 114 nyelvet ismer fel, köztük például a cirill és a görög betűket.
A pénteken Budapesten sajtótájékoztatón bemutatott szoftver a világon egyedülállóan sok nyelvet ismer fel, s nagy előnye, hogy a programmal a vakok számára írt Braille-dokumentumok is kezelhetők. A Recognita által kifejlesztett új program, elődeihez hasonlóan, a nyomtatott szövegeket elektronikus formába rendezi, s így a már meglévő írásos anyagok is könnyen szerkeszthetők számítógépen. Az 5.0-s verzió felismeri és megfelelő formában rögzíti a képeket és a grafikai ábrákat is.

Reszler Ákos, a Recognita Rt. elnök-vezérigazgatója az MTI-nek elmondta, hogy társaságuk tavaly 870 millió forintos árbevételt és 300 millió forint adózás utáni eredményt ért el. Az 55 munkatárssal dolgozó társaság az idén hasonló nagyságú árbevételre és nyereségre számít.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció