Csökkent a KPN profitja - leépít

A holland KPN távközlési vállalat kedden 1,511 milliárd eurós adózott eredményt jelentett tavalyról, a 2003-as 2,731 milliárd euró után.
Az adó előtti eredménye, egyszeri tételek nélkül, 1,781 milliárd euróra nőtt 1,548 milliárdról, az üzemi eredménye 2,457 milliárd euróra csökkent 3,108 milliárdról, a forgalma 12,102 milliárd euróra fogyatkozott 12,907 milliárdról.

A vezetékes szolgáltatás forgalma 6,5 százalékkal csökkent, a mobilszolgáltatásé 6,2 százalékkal bővült.

Erre az évre stagnáló bevételt és az üzemi eredményben "magas egy számjegyű százalékos" csökkenést jósoltak kedden a vállalatnál, az átszervezés és az elbocsátások költsége miatt. Kedden további, 8000 fős leépítést jelentettek be 2009-ig, amitől később évi 850 millió eurós megtakarítást várnak.

A KPN 2001-ben az összeomlás szélén állt a nemzetközi terjeszkedés és az UMTS-koncessziók költségei miatt jelentősre nőtt adóssága következtében, de azóta komoly létszámcsökkentést hajtott végre, 2001 őszén 5 milliárd euróért új részvényeket bocsátott ki,
és megkezdte a nem stratégiainak ítélt részesedései eladását, elsősorban Közép-Európában, az adósság csökkentése végett.

A KPN tavaly május elején jelentette be, hogy elvi megállapodásra jutott magyarországi távközlési üzletágának eladásáról a HTCC-nek. A KPN magyarországi távközlési tevékenységét a 75,2 százalékos tulajdonában álló PanTel Rt. fogja össze.

A KPN, sok egyéb között már korábban, 2001-ben eladta a magyar Pannon GSM 44,7 százalékát is, becslések szerint 715 millió euróért.

A holland kormány januárban 6,2 százalékot eladott a KPN távközlési vállalatból, körülbelül 1 milliárd euróért. Az értékesítés után a KPN 14 százaléka van még állami tulajdonban. Ebben a félévben nem lesz további eladás, de utána minden bizonnyal folytatják a kiárusítást.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció