Tizedik évfolyam

Magazinunk, amely most indítja tizedik évfolyamát, emberöltőben mérve fiatal, de ha egy számítógéphez, egy informatikai eszközhöz mérjük a korát, akkor rettenetesen öreg: indulása óta három-négy generációváltás is lezajlott az infokommunikációban.

Az első szám idején még ISDN sem létezett, nemhogy ADSL. A vezetékes távközlésben nem volt verseny, az állami tulajdonú Matáv élvezhette monopóliumát. Nemcsak a HP által később felvásárolt Compaq, de még a Compaq által felvásárolt Digital is gyártotta világhírű számítógépeit. A mobiltelefon-előfizetők száma Magyarországon még nem érte el a félmilliót. A vezetékes telefonoknál ekkor szűntek meg az ikerállomások, és elkezdődött a vezetékes telefónia legsikeresebb két esztendeje. A legnagyobb hazai számítógépgyártó, az Albacomp 486-os számítógépek összeszerelését végezte. A finn Nokia elkezdte a monitorgyártást Pécsett. Még létezett és prosperált a Kontrax, a Microsystem, a Controll. Az IBM az azóta beszüntetett winchestergyártást épp csak elkezdte Fehérváron. És oldalakon keresztül folytathatnánk a barangolást az informatikai kőkorszakban...

Ugyanakkor - kézbe véve a legelső lapszámot, és elolvasva a mottóként is értelmezhető egyik cikkcímet - azt kell mondanunk: a cél és a lap szerepe mit sem változott: "Üzlet az informatikában, informatika az üzletben". Ez a lap tegnap is, mai is interfészszerepet kíván betölteni a gazdasági szakemberek és az informatikusok között.

Amikor a Business Online 1998-as évfolyama alapján 1999-ben megkapta a Montana által alapított informatikai sajtódíjat, a bírálóbizottság így indokolt:

"Az informatika és az üzlet összefonódása az idő múlásával mind szorosabbá vált, ahol ugyanis az informatika a szükséges mértékben rendelkezése áll, és megfelelő módon használják, ott az üzlet is sokkal jobban megy, és ugyanez igaz fordítva is, hiszen az informatika manapság igen jövedelmező üzletág. A Business Online indulása óta e két terület határmezsgyéjén vezeti az olvasót, úgy, hogy nem csupán az informatikára, hanem az abban rejlő üzleti lehetőségekre is megpróbál rávilágítani, segítve a döntéshozókat abban, hogy ne csak a rendelkezésre álló IT-megoldásokat ismerjék meg, de azok üzleti, gazdasági hátterét is. A lap ezen a területen úttörő volt, kijelölt céljainak megfelelően működik, és ma az informatikai szaksajtó meglehetősen sok médiumot felvonultató piacán a Business Online meghízható és állandó minőségével, szakmai elismertségével a maga kategóriájában rászolgált az elismerésre."

Nincs más célunk és témánk a tizedik évfolyamban sem. Szeretnénk rászolgálni az informatikusok és az üzletemberek elismerésére azzal, hogy ma is, holnap is arról írunk, milyen üzletek rejlenek az informatikában, miképp segítheti az informatika az üzletet...

V. J. A.
 
 
 

Belépés

 

 

Regisztráció