Nemzetközi konzorcium segíti az IT szektor kutatásait

Az „European IST” projekt indulóülésén 2005. január 20-21-én Bukarestben 11 szervezet vett részt, amelyek a régi és az új tagállamokból, valamint a társult országokból érkeztek. A projekt célja az infokommunikációs szektor területén működő kutatóintézetek, kutató- és fejlesztőcsoportok integrálása az európai kutatási hálózatokba, és segítése európai támogatások elnyerésében. A projekt koordinátora a FIMAN Development Services, magyarországi partnere pedig az Informatikai Vállalkozások Szövetsége.
Az „European IST” projekt célja, hogy segítséget nyújtson a résztvevő országok kutatóintézeteinek, illetve cégek kutató- és fejlesztőcsoportjainak a megfelelő partnerkapcsolatok kialakításában, a Magyarországon is sok vitát kiváltó adatok egységesítésében. Azért is szükség van Európai szintű együttműködési hálózat kialakítására, mert pályázni csak konzorciumban van lehetőség az „Európai Unió 6. Keretprogram” más néven „FP6 projektjeire”.

"Legalább 50 szervezetnek szeretnénk segíteni abban, hogy más EU tagállamok szervezeteivel partneri kapcsolatba léphessenek s így az „European IST” segítségével részt vehessenek az FP6 projektjeiben. A gyakorlatban konzultációkat és tréningeket tartunk, és ingyenes információkat biztosítunk azok számára, akik az informatika terén szeretnének kutatási témába kezdeni, illetve bekapcsolódni" - jelentette be Mrs. Flaviana Rotaru, a program koordinátora a bukaresti ülésen.

A több mint 16 milliárd eurós költségvetésű FP6 program az Európai Közösségben indított legnagyobb K+F finanszírozási program. A projekt nagy hangsúlyt fektet a kis- és középvállalkozások részvételére, a hagyományos kutatócsoportok - az egyetemek és a kutatóintézetek - mellett. A program különböző pályázati felhívásaira úgy lehet jelentkezni, ha az érdeklődő intézetek nemzetközi konzorciumot alkotnak, s együtt pályáznak a támogatásra.
Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége 2004 őszén indította el FP6 munkacsoportját. Céljai közé tartozik, hogy segítse a magyarországi informatikai cégeket a projektben való részvételhez. A „European IST” program magyarországi partnereként az IVSZ kéri a magyar cégek, intézetek, egyetemek érdeklődőit vegyék fel a kapcsolatot a Szövetség projekt-koordinátorával Bartalos Jenővel (bartalos@ivsz.hu), hogy megfelelő segítséget kaphassanak az európai támogatások elényeréséhez.

A “European IST” projektről röviden:


A “European IST” SSA (specific support action, specifikus támogató akció) típusú projekt, amelyet az Európai Unió „6. Keretprogramja” finanszíroz. A projekt célja egy európai szintű együttműködési hálózat kialakítása, valamint az informatikai kutatóintézetek és kutató-fejlesztőcsoportok európai programjaiban való részvételének elősegítése a résztvevő szervezetek és a támogatások értékének növelésével. A projekt 8 európai állam 11 szervezetének (vállalatok, kutatóintézetek és tanácsadó cégek) tudását és kompetenciáját használja fel.
A program koordinátora a FIMAN Development Services partnerei az: ARIES (Románia), AETIC (Spanyolország), AETIC (Spanyolország), EUROQUALITY (Franciaország), SEPVE és HELP FORWARD (Görögország), IPPT PAN (Lengyelország), IVSZ (Magyarország), RPF (Ciprus), BASSCOM és ARC FUND (Bulgária).

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció