A Microsoft június végéig kiadja a Longhorn béta tesztváltozatát
2005. február 8.
A Microsoft szoftverfejlesztési részlegének egyik vezetője egy
interjúban bejelentette, hogy a korábban jelzett második félévi dátum
helyett már júniusban kibocsátják a Windows Longhorn operációs rendszer
béta tesztváltozatát.
John Montgomery a VSLive konferencián újságíróknak nyilatkozva elmondta, hogy a szoftveróriás korábban hivatalosan az év végi dátumot jelölte meg a Longhorn Beta 1 kiadására, ám a cégen belül eddig is a nyár eleji időpontot célozták meg. A Microsoft a vállalat 2003-as fejlesztői konferenciáján bocsátotta ki a Longhorn első előzetes verzióját, amelyet tavaly tavasszal frissítettek. A Beta 1 azonban jelentősen különbözni fog ettől, mivel azóta komoly változtatásokat hajtottak végre az operációs rendszeren. A legfontosabb, tavaly augusztusban bejelentett változás az, hogy a WinFS elnevezésű új fájlrendszer nem lesz sem a béta, sem a 2006 végén kijövő végleges verzió része, hanem addigra csak tesztváltozatban adja ki a Microsoft. Emellett két másik újdonságot leválasztottak a Longhornról: az Avalon kódnevű grafikus alkalmazást és az Indigo webarchitektúra-szoftvert nem a Longhorn kizárólagos integrált részeként adják majd ki, hanem hozzáférhetővé teszik őket a Windows XP felhasználók számára is. A Microsoft eddig nem volt túl bőbeszédű a Longhorn Beta 1 újdonságaival kapcsolatban. Montgomery annyit árult el, hogy az előzetes tesztverzióhoz képest bevezetett módosítások jelentős része a rendszer működési jellemzőin javít, azaz könnyebben kezelhetővé és megbízhatóbbá teszi azt. Az egyik fontos változtatás egy a meghajtóvezérlő programokhoz kidolgozott új modell, amely hatékonyabbá teszi az együttműködést a Windows és a különféle hardvereszközök, például grafikus kártyák, vagy számítógépes perifériák között. Egy másik újítás jelentősen megkönnyíti az operációs rendszer telepítését nagyszámú számítógépből álló hálózatokra.
A Longhorn bétán kívül a Microsoft több fontos újdonság kiadására készül az idén: a Visual Studio programozó-eszközök és az SQL Server adatbázis alkalmazás legújabb tesztverziói heteken belül, a végleges változatok pedig nyár végéig napvilágot látnak. Emellett az Avalon előzetes verziójának legújabb frissítése március elejéig szintén kibocsátásra kerül.
Kapcsolódó cikkek
- Megjelent Microsoft Natural Ergonomic Desktop 7000
- Microsoft IT a 2008-as pekingi olimpián
- A Microsoft házon belül teszteli új szerverszoftverét
- Microsoft Update-nek álcázott trójai
- Flash alapú Zune Wi-Fivel?
- Készül a Google-barát Vista SP1
- Open XML - A felhasználók döntenek dokumentumaik formátumáról
- Leegyszerűsíti az IP-telefonálást az Interoute új szolgáltatása
- Június 30-ig még olcsóbbak a Microsoft magyar nyelvű termékei
- Nem fejleszti tovább a Digital Image képkezelő szoftvert a Microsoft