Eltűnik a Pocket PC és Smartphone

A Microsoft fokozatosan megszünteti Pocket PC és Smartphone márkaneveit, és ezentúl egységesen Windows Mobile néven hozza majd forgalomba okos telefonokhoz és PDA-khoz tervezett szoftvereit.
Scott Horn, a szoftveróriás mobileszközökért felelős csoportjának igazgatója elmondta, hogy a lépésre azért van szükség, mert a korábban különálló, kétféle technológia fokozatosan összeolvad. A MS Pocket PC és Smartphone alkalmazások szoftverkódjainak 90%-a egyébként már ma is teljesen azonos. A Microsoft a PDA piacra történő 2000-es belépésével indította útjára a Pocket PC márkanevet, a Smartphone-t pedig két évvel később, amikor az első Microsoft-alapú okos telefon megjelent Európában. Az utóbbi másfél év folyamán azonban egyre inkább előtérbe helyezték a Windows Mobile márkát, amely a jövőben a két másikat is helyettesíti majd. Ez egyben azt is jelenti, hogy a szoftvercég ezentúl nem fog különbséget tenni az elsődlegesen telefonos, vagy elsődlegesen adatkezelő funkciójú hordozható készülékekhez gyártott alkalmazások között, mint ahogy a köztük lévő gyakorlati különbségek valószínűleg előbb-utóbb el is tűnnek majd.

Az átállás részeként arra is szükség lesz majd, hogy több készülékgyártó megváltoztassa termékei nevét, jelenleg ugyanis cégek sora használja a Pocket PC elnevezést egyes készülékeire, például a HP is így tesz IPaq eszközei esetében. Horn elmondta, hogy ezek a gyártók ezentúl szintén a Windows Mobile elnevezést használhatják majd jövőbeni hordozható készülékeikre, amelyeknek szerinte a nagy része telefonos alkalmazással is el lesz látva.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció