Szabadalmi pert nyert a Palm

A kéziszámítógépek területén vezető piaci pozíciót betöltő PalmOne közleménye szerint a céget szabadalmi kötelezettségek alól felmentő korábbi bírósági döntést a szövetségi fellebbviteli bíróság is megerősítette.
A PalmOne-t még 2001 márciusában perelte be az NRC. A vád szerint a Palm két NRC szabadalmat használt fel engedély, és jogdíj fizetése nélkül. Az akkor indított pernek másik vádlottja is volt, a Handspring, ezt a céget szintén a két, "hordozható személyi terminálokkal" kapcsolatos szabadalom megsértésével vádolták. A Palm időközben összeolvadt a Handsplinggel, és PalmOne néven folyatta tevékenységét, így a fellebbviteli bíróságon már csak ezt az egy céget állították a bírák elé. A PalmOne képviselője szerint a vállalat örül, hogy mind a korábbi, mind a mostani döntés melletük szól, és úgy érzik, hogy az ügy ezzel lezárult. Ez könnyen elképzelhető, mivel az ilyenkor szinte automatikus fellebbezés helyett az NRC szóvivője csalódásuk kifejezése mellett arról beszélt az ügy kapcsán, hogy egyelőre mérlegelik, hogy milyen esélyeik, és lehetőségeik vannak a jogi procedúra folytatására.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció