Jövőre 20 milliárd forint jut informatikára
2005. január 8.
A 2005-ös költségvetésben 20-22 milliárd forint jut informatikai beruházásokra. Ebből kiépítik a Közhálót, vagyis széles sávú internetkapcsolatot biztosítanak a közintézményeknek, további 4 ezer eMagyarország pontot hoznak létre, felépítik a Jövő Házát, illetve megvalósítják a Nemzeti Digitális Adattárat és a Nemzeti Audiovizuális Archívumot.
Az informatikai tárca összköltségvetése mintegy 40 milliárd forint, ebből 20-22 milliárd jut a programokra, 15 milliárd a saját bevétellel működő Nemzeti Hírközlési Hatóságra, illetve a minisztérium fenntartására - mondta Kovács Kálmán kormányszóvivői tájékoztatóján. A miniszter úgy fogalmazott: "az információszabadság megteremtheti, elősegítheti az igazságos Magyarország létrehozását, az információszabadság lehet az az erő, amely a XXI. században a magyar modernizáció hajtóerejévé válhat."
A tervek szerint 2006-ra kiépítik a Közhálót, amelyre a költségvetés 2005-ös tervezetében 7,6 milliárd forint áll rendelkezésre. Az első fázisban, 2005-ben 2530 település 7300 intézményét - általános iskolák, középiskolák és önkormányzatok - látják el széles sávú internetkapcsolattal, a második lépcsőben pedig további 3200 orvosi rendelő, kórház, kulturális intézet és közkönyvtár jut internetkapcsolathoz. 1,2 milliárd forintból tovább fejlesztik az eMagyarország programot, s ennek keretében - a már meglévő több mint 2 ezer mellé - további 4 ezer eMagyarország pontot hoznak létre.
A miniszter hangsúlyozta, hogy fejleszteni kell a közösségi internet-hozzáférést, mert Magyarországon jelentős aránytalanság tapasztalható a hozzáférések tekintetében a főváros javára. Ebből a szempontból kettészakadt az ország: 4 millió emberből kerül ki az internethasználók 85 százaléka, és 6 millióból a 15 százaléka. A tárca szándéka szerint 2006-ra megtízszereződik a közösségi internet-hozzáférések száma. "A Millenárison felépítjük a Jövő Házát, a XXI. század innovációs, kulturális és oktatási központját. Létrehozzuk a Nemzeti Digitális Adattárat és a Nemzeti Audiovizuális Archívumot" - közölte Kovács Kálmán. Ezekre a programokra összesen 2,2 milliárd forint jut, ugyanakkor a Millenáris Park A épületének értékesítéséből további bevételre számítanak.
Az ismertetés szerint a Jövő Háza a XXI. századi technológiát és kultúrát mutatja majd be interaktív játszóházzal, a Nemzeti Digitális Adattárban pedig hozzáférhető lesz az egész Kárpát-medence kulturális tudásanyaga. Az informatikai miniszter szerint a cél az, hogy 2006-ra megnégyszereződjön az internetezők száma, s minden negyedik magyar háztartásban legyen internetkapcsolat, amit az is elősegít, hogy a tárca számításai szerint addigra 15 százalékkal, 5-6 ezer forintra csökkennek a széles sávú internetszolgáltatás havidíjai.
Kovács Kálmán kitért arra is, hogy a költségvetésben 400 millió forint jut az elektronikus szolgáltatások, így az eTár és az eAláírás program fejlesztésére, az információtechnológiai piac ösztönzésére pedig 450 millió forintot fordítanak. "Célunk, hogy a tudásgazdagság a tudásgazdaság részévé váljon" - mondta, hozzátéve, hogy Magyarország az IT-szektor állapotát tekintve kiemelkedik a volt szocialista országok közül. Továbbá a minisztérium nem tartja összeegyeztethetőnek a versenyszabályokkal azt a hűségnyilatkozatot, amelyet többek között a mobilszolgáltatók kérnek, ezért a tárca tervezi annak tiltását is.