Beperelte a német államot a mobilcom

A mobilcom német mobilszolgáltató röviddel újév előtt beperelte a német államot, mert annak idején a németországi harmadik generációs UMTS mobilkoncessziók eladásánál a meghirdetett áron felül forgalmi adót is felszámított.
2000-ben a 8,43 milliárd eurós UMTS-licencdíj nem tartalmazta a forgalmi adót - azt még a licendíjon felül kellett megfizetni. A cég ezt jogtalannak minősítve beperelte a német államot. Ha megnyeri a pert, 1,16 milliárd eurós adóvisszatérítésre számíthat, ugyanakkor a német állam más mobilszolgáltatók pereivel szembesülhet.

A mobilcom kereste tulajdonképpen két dologra irányul: egyrészt arra, hogy a forgalmi adót lehetett-e a meghirdetett licendíjon felül követelni, illetve, hogy a távközlési szabályozó hatóság viselkedhet-e cégszerűen, vagyis kérhet-e egyáltalán forgalmi adót. Korábban a hatóság megtagadta a forgalmi adós számlák kiállítását - érvel a cég.

A mobilcom tavalyelőtt lett nyereséges, az évet 160,4 millió eurós eredménnyel zárta. Most azt reméli, hogy a tavalyi, adó utáni vállalati eredmény 100 millió körül lesz, bár új mobil-előfizetőket szereznie nehéz. Ezek száma a június végi 4,2 millióról az év végére
várakozásai szerint 4,5 millióra nőtt.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció