Az Intel a digitális otthonba invesztál

Intel bejelentette, hogy az Intel Capital, három olyan cégbe invesztál, melyek a digitális otthonokba szánt eszközök fejlesztésével foglalkoznak. A három cég közül kettőbe - a Synacor portál-szolgáltató cégbe, valamint a digitális magazinok terjesztésével foglalkozó Zinio Systems-be - már korábban is beruházott az Intel. A harmadik cég, a technológiai programokat fejlesztő Gteko.
A San Francisco-székhelyű Zinio többek között a BusinessWeek, a Cosmopolitan, és az U.S. News & World Report magazinok elektronikus változatát terjeszti, amelyeket a cég Zinio Reader szoftverének segítségével lehet elolvasni.

Az 1992-ben alapított Gteko technológiai segédprogramokat készít, mint amilyeneket az olyan technológiai cégek használnak, mint a Hewlett-Packard és a Canon. A cég központja Tel Aviv külvidékében van.

A Synacor olyan portál-programokat értékesít, amelyek segítségével az internet-szolgáltatók előfizetői szolgáltatásokat kínálhatnak az ügyfeleiknek.

Az Intel Capital nem fedte fel, hogy pontosan mennyit fektetett az Intel a három cégbe, azonban annyi bizonyos, hogy az Intel a következő évben több ehhez hasonló beruházást tervez - különösen a digitális videó területén.

A befektetések mögötti tőke a 200 millió dollárt érő "Digitális Otthon" alapból származik, amelyet 2004 januárjában különített el az Intel kockázati tőke-részlege a fogyasztói elektronikai technológiák fejlesztésének érdekében.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció