Magyar-koreai információtechnológiai üzleti fórum

Magyarország fejlődését leginkább a tudás alapú gazdaság és az információ alapú társadalom kialakítása tudja szolgálni, amiben jelentős segítséget kaphat Koreától - mondta Jambrik Mihály, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium közigazgatási államtitkára a magyar-koreai üzleti fórumon hétfőn Budapesten. Jankó S. Attila, az ITDH igazgatója közölte: a magyar információ- és kommunikációtechnológiai (ICT) piac a múlt évi 5,96 milliárd euró után az idén 6,43 milliárd eurót tesz ki, jövőre várhatóan eléri a 6,87 milliárd eurót.
Az üzleti fórumon résztvevő 10-10 magyar és koreai cég képviselői elsősorban az internet alapú telefonszolgáltatás, a plazma televízió, a banktechnológia, a MP3-as eszközök és a multimédiás mobil tartalomszolgáltatás terén szóltak az együttműködés lehetőségeiről.

Az ITDH igazgatója utalt arra, hogy a magyar informatikai szektor a GDP 3,5 százalékát teszi ki, ami az új EU-tagok között a legmagasabb, utánunk következik Észtország 3,1 százalékkal, Lettország 2,5 százalékkal és Szlovákia 2,4 százalékkal. A teljes magyar ICT-szektor 2003. évi 5,96 milliárd eurós értékének 57 százalékát a telefon- és internetszolgáltatások teszik ki, 11 százalékkal a számítógép hardver, míg 10 százalékkal az adat- és hálózati eszközök részesednek, a fennmaradó hányadban pedig a szoftvertermékek, valamint a végfelhasználói kommunikációs eszközök következnek. Utalt arra, hogy a teljes magyar ICT-szektor tavaly a korábbi évhez képest 9,5 százalékkal növekedett, ezen belül a telefon- és internet-szolgáltatások 12,8 százalékkal, míg a szoftvertermékek értékesítése 12,5 százalékkal bővült.

Joon Ah Park, a Koreai Információs és Telekommunikációs Szövetség (KAIT) menedzsere elmondta: a 2003. évi 194 milliárd dolláros koreai exportból 30 százalékkal, mintegy 58 milliárd dollárral részesedik az IT-ipar. Kiemelte, hogy az előrejelzések szerint a koreai IT-export 2003 és 2007 között átlagosan évente 16 százalékkal fejlődik és a GDP-ből 16,3 százalékkal részesedik.

A KAIT szakembere kifejtette: a koreai e-kereskedelem aránya és a széles sávú internet-ellátottság tekintetében Korea világelső, a mobilkommunikációs eszközök fejlődésében a hetedik, míg az IT-export volumenében a nyolcadik a világon. A 48 millió lakosú országban 24 millió személyi számítógép, 30 millió internet használó van.

Ez utóbbinak több mint egyharmada, 12 millió ember széles sávú hozzáféréssel rendelkezik és ezzel 100 főre vetítve a 17,2-es értékével Korea világelső, míg például Japán 7,1-es, az USA is csak 6,9-es értékkel bír. Az IHM adatai szerint a magyar széles sávú internet penetráció 2,7 százalékot tesz ki, ami az EU-hoz újonnan csatlakozott tíz ország 1,6-es átlagánál jobb, ám a teljes 25 tagú EU-átlagánál 4 százalékponttal alacsonyabb.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció