GE tehetséggondozó program - Kisvárda is bekapcsolódott

A Kisvárdai Bessenyei Gimnázium diákjai is bekapcsolódtak a General Electric Company Nyíló világ elnevezésű tehetséggondozó programjába, amelyet az amerikai multinacionális cég indított Magyarországon - közölte Bíró Gábor, a szabolcsi oktatási intézmény igazgatója csütörtökön, a gimnáziumban tartott bemutató rendezvényen.
A program két éve Ózdon kezdődött, s az idén az amerikai cég újabb 200 ezer dolláros támogatásával Hajdúböszörmény és Kisvárda egy-egy középiskolájában kezdődött meg az üzleti ismeretek és az üzleti angol nyelv elsajátítását biztosító képzés - mondta a gimnáziumi vezető.

Hozzátette: a programban részt vevő összesen 98 diák - köztük a kisvárdaiak is - két-két évfolyamon át ismerkedhetnek az üzleti élettel, s a képzés nemzetközi versenyképességüket biztosítja, amikor majd belépnek a munka világába.

Az igazgató megjegyezte, hogy a rendszeres, közös tréningek egy regionális értelmiségi hálózat kialakításához is megteremtik a lehetőséget.

A rendezvényen Szabó Eszter, a GE Hungary Rt. regionális kommunikációs igazgatója arról is szólt, hogy a programban részt vevő, kiválasztott tanulókat a társaság üzletági vezetői
mentorként segítik. Figyelemmel kísérik fejlődésüket és tanácsokkal is ellátják a diákokat.

A középiskolások emellett megismerkedhetnek kiemelkedő teljesítményt nyújtó üzletemberekkel, s olyan kapcsolati tőkére tehetnek szert, amit a főiskolai, vagy egyetemi diplomaszerzés után hasznosítani tudnak lakóhelyük fejlesztésében.

A GE Nyíló világ programjában ezenkívül a három középiskola angolszakos tanárainak továbbképzésére is lehetőség van.

A cég képviselője arra is kitért, hogy a Magyarországon szervezett innovatív programot mintaként szeretnék állítani más térségek elé. Ennek érdekében a kezdeményezésről az Amerikai Kereskedelmi Kamara (Amcham) brüsszeli szervezete esettanulmányt készített és benyújtotta az Európai Unióhoz, mint a vállalati felelősségvállalás kiemelkedő példáját.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció