Közös Dell-Microsoft rendszerkarbantartó szoftver

A Dell és a Microsoft közösen kifejlesztett rendszerkarbantartó szoftvert mutatott be, amely szerintük igen jelentős megtakarítást hozhat az azt alkalmazó cégeknek.
Az új eszköz a Dell OpenManage 4-es szerverkezelő szoftverének, valamint a Microsoft SMS 2003 elnevezésű, Windows-alapú szerverek konfigurálására és frissítésére használt megoldásának ötvözetéből jött létre. Amint azt Kevin Rollins, a Dell elnök-vezérigazgatója elmondta, a rendszergazdák mostantól különböző eszközök használata helyett egységes platformon tarthatják karban a vállalati rendszereket úgy, hogy a hardver, a szoftver és az egyéb alkalmazások frissítése egy helyről, az egér egyetlen kattintásával elindítható. Az új megoldás révén Rollins elmondása szerint adott esetben kevesebb, mint egy órán belül lehetséges lesz több ezer Windows-alapú Dell szerver frissítése - ugyanez a feladat a jelenlegi eszközökkel többnyire napokat vesz igénybe.

Bob Muglia, a Microsoft szerver üzletágának rangidős alelnöke szerint az új rendszerkarbantartó szoftver segítségével a vállalkozások és különféle szervezetek jelentős megtakarításokra tehetnek szert informatikai költségeik terén - ezek a világon becslések szerint évente mintegy 140 milliárd dollárt tesznek ki, aminek jelenleg 70%-a a karbantartásra megy el. A szoftveróriás képviselője emellett azt is hangsúlyozta, hogy a Dellel létrehozott együttműködés stratégiainak nevezhető, ám ez nem jelenti azt, hogy kizárólagos, vagyis a Microsoft más hardvergyártókkal is elképzelhetőnek tart hasonlót.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció