Getronics: Budapesten működik az európai szolgáltató központ!

Klaas Wagenaar, a holland Getronics elnök-vezérigazgatója ma Budapesten, sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a világ egyik vezető ICT megoldás és szolgáltatás szállítója a magyar fővárosban hozta létre európai szolgáltató központját (Global Service Center - GSC). A három hónap alatt felállított központ a cég európai ügyfelei számára nyújt támogatási-, rendszerfelügyeleti-, valamint outsource szolgáltatást.
„Döntésünkben a fő szerepet a Magyarországon versenyképes áron elérhető, magasan képzett és motivált munkaerő játszotta. Budapest abból a szempontból is kézenfekvő választás, hogy a Getronics jelentős aktivitást és biztos alapokon nyugvó eredményes működést mutat fel Magyarországon” - mondta Wagenaar.

A budapesti beruházás jól képzett, diplomás, nyelvtudással rendelkező hazai szakemberek számára biztosít európai szintű munkalehetőséget. Az alkalmazottak anyanyelvükön kívül angol, német, olasz, francia, spanyol és orosz nyelvtudással rendelkeznek. Az október 1-je óta működő központ közel 60 magasan képzett mérnök - köztük többségében pályakezdő fiatal - számára teremtett munkahelyet, jövő év közepéig pedig a létszámot 200 főre kívánja bővíteni a cég.

„Magyarországon olyan iparpolitikára van szükség, amelynek vezető ereje a tudásintenzív gazdaság” - mondta az ünnepélyes megnyitóval összekötött sajtótájékoztatón Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter.

Rátkai Péter, a Getronics (Magyarország) Kft. ügyvezető igazgatója szerint a cég célja, hogy Microsoft, Cisco és Dell eszközök, rendszerek terén Magyarország piacvezető outsource szolgáltatójaként ügyfelei számára a legmagasabb szintű tudást a lehető legköltséghatékonyabb üzemeltetési támogatással biztosítsa. Az európai szolgáltató központ által mindezt „testközelből” képesek nyújtani, immár magyarországi ügyfeleik számára is.

További kapcsolódó információk a sajtótájékoztatóról: az európai SC központ beruházása néhány millió euróból valósult meg; a központ jelenleg Brüsszellel van béreltvonali kapcsolatban, a sávszélesség 2x2 Megabit/sec; a központ humán erőforrásai révén a Getronics lett Magyarországon a legnagypobb Microsoft és Cisco támogató szervezet; a magyarországi jelentősebb outsource ügyfelek között van a BM, a BM Központi Hivatal, a Magyar Államkincstár, a Magyar Posta, az APEH és a Shell Magyarország; tervezett idei árbevételével (42,11 mrd Ft) a Getronicsa tíz legnagyobb informatikai vállalat között van Magyarországon; az informatikai outsourcing terén várható idei árbevételével a hatodik, a hálózat és munkaállomás outsourcing terén pedig első helyen lesz a Getronics Magyarországon;

A Getronics a világ több mint 30 országban van jelen közvetlenül, szolgáltatási partnerei hálózatával együtt pedig hozzávetőleg 90 országot ér el. A cég széles ügyfélkörében képviselteti magát a pénzügyi szektor, a kormányzat, az ipar, a kiskereskedelem és a szállítás, valamint a technológiai, a média- és a telekommunikációs ágazat. Az európai szolgáltató központ a Getronics 2003-ban alapított mexikói szolgáltató központ mintájára jött létre, amelynek 250 munkatársa jelenleg tíz ügyfelet lát el. Budapestről a Getronics öt ügyfelét szolgálja ki 2004 negyedik negyedévétől kezdődően.

A Getronics (Magyarország) Kft. 1990-es alapítása óta, Magyarország egyik legjelentősebb informatikai vállalatává vált. Alapításakor a cég Olivetti leányvállalatként az Olivetti nagyvállalati termékeinek és ügyfeleinek támogatását végezte. Az 1999-es felvásárlást követően Getronics (Magyarország) Kft-ként kezdődött meg a cég átalakítása. Az elmúlt évek következetes stratégiai partnerkapcsolat építési erőfeszítései eredményeképpen a cég Magyarországon a Cisco, a Microsoft és a Dell cégek kiemelt partnereként számos jelentős informatikai infrastruktúra projektet valósított meg kormányzati és nagyvállalati ügyfélköre számára.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció