EU-s informatikai pályázatok: 34 milliárd forint 2007-ig

Informatikai célú fejlesztésekre az idén 7 milliárd forintra, az elkövetkező két évben pedig összesen 27 milliárd forintra lehet pályázni a Nemzeti Fejlesztési Terv Gazdasági Versenyképesség Operatív Programjának terhére (GVOP) - közölte Jambrik Mihály, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium közigazgatási államtitkára kedden Budapesten.
Az államtitkár az Infotrend 3. nemzetközi informatikai és telekommunikációs konferencia és szakkiállítás megnyitóján elmondta, hogy ezek az Európai Unió által finanszírozott pályázatok elsősorban a kis- és középvállalkozások versenyképességének javítását célozzák. Jambrik Mihály a kormányzati terveket ismertetve kitért arra, hogy az e-magyarország közösségi internet hálózat program keretében az év végére már az ország 2.800 pontján lehet ingyenesen internetezni, főként elmaradottabb térségekben. "Az esélyegyenlőség jegyében telepített e-magyarország pontok száma a tervek szerint 2006 végéig 4.000-re nő" - tette hozzá az államtitkár.

A közháló-program keretében a jövő évben kezdődik meg a szélessávú internethozzáférés kiépítése valamennyi egészségügyi és kulturális intézményben. Jelenleg általános és középiskolák, valamint önkormányzatok kapcsolódtak rá széles sávon az IHM segítségével az "informatikai közműre". Az október 28-ig látogatható Infotrend kiállításon hét ország 43 kiállítója vesz részt. A rendezvényen belül tartják meg a 9. Közép-európai kábel és szatellit kiállítást is.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció